Site icon Padlógáz

Most realizálom csak igazán, mekkora klasszis is Max Verstappen és Lewis Hamilton

Most realizálom csak igazán, mekkora klasszis is Max Verstappen és Lewis Hamilton

Szerintem sokan a folyamatos gyűlölködés közben nem fogják fel, mennyire szerencsések, hogy láthatták Lewis Hamiltont vagy Max Verstappent versenyezni, és pláne, hogy mennyire szerencsések voltak, ha élőben követhették a 2021-es szezont.

Elég régóta csináljuk már az oldalt, ezerszer beszéltünk arról, hogy mennyire sokat számít a mentális erő, a konzisztencia stb. Saját magamról tudom, hogy például Norris karrierjének elején nagyon tudtam mondani, hogy vb-alkat, aztán Piastriról, tavaly pedig Russellről írtam többször, hogy ha jó autója lesz, ő biztosan kikaparja magának a bajnoki címet.

Aztán az említett pilóták megkapták a top autót, és szinte csak csalódást okoznak, legalábbis az elvárásokhoz képest. Ugyanis óriási különbség tét nélkül, esélytelenként magabiztosan vezetni és villanni, mint annak a tudatában, hogy egy rossz mozdulat és véget érhet a legnagyobb álmod. Nem hittem volna, hogy Piastri meg tud törni a nyomás alatt. Pláne nem hittem, hogy ez a végtelenül nárcisztikus Russellt megzavarhatja, de egyelőre ott tartunk, hogy a kis takony (a kora miatt) Antonelli érettebben és stabilan vezet.

Nyilván ettől még lehet Russell világbajnok, de emlékeztek 2021-re, hogy milyen őrült nyomás alatt volt Hamilton és Verstappen, és mégis milyen extrém magas szinten teljesítettek? Pedig ott volt médiahadjárat, ölték egymást a pályán és a pályán kívül, az sokkal közelebb volt egy valós háborúhoz, mint egy kompetitív versenyzéshez. Konkrétan életveszélyesek voltak egymásra. És így sem volt annyi hibájuk vagy gyenge teljesítményük, mint mondjuk Russellnek idén négy futam alatt.

Én nagyon utáltam Hamiltont sokáig, de amit újoncként lenyomott Alonso csapattársaként, majd másodévesként egyszemélyes hadseregként a Ferrari ellen, az felfoghatatlan. Amit Alonso csinált egy csúcson lévő Schumacher ellen. Amit Vettel csinált a csúcson lévő Alonsóval szemben…. Ezek a srácok különlegesek voltak.

Olyan könnyen dobálózunk azzal (vagy legalábbis én), hogy valaki a jövő klasszisa lesz, a jövő világbajnoka, hogy ő biztosan megragadja az esélyt, nem fog hibázni, csak kapjon lehetőséget. Aztán nézem őket hétről hétre, görbül a szám, hogy bakker, ezek Vettel, Alonso, Schumacher, Verstappen, Hamilton cipőjét sem körhetik meg. Ezek a pilóták nem tudják, mi az, hogy nyomás alatt teljesíteni, és nem is tudnak.

Élvezzük, amíg olyan versenyzők vannak a mezőnyben, mint Verstappen és Hamilton. Mert egyelőre nem tudnék rámutatni senkire (talán Leclerc, de őt úgy is tönkre vágja a Ferrari), aki a következi igazán nagy pilóta lehetne.

Exit mobile version