Site icon Padlógáz

Csak nekem van olyan érzésem, hogy George Russell nem erre számított?

Csak nekem van olyan érzésem, hogy George Russell nem erre számított?

Mondhatnám, hogy deja vu érzésem van a tavalyi évvel kapcsolatban, amikor az első futam után elkezdődött a Lando Norris éra, hogy aztán egy hétvégével később véget is érjen, mert Oscar Piastri stabilan jobb volt a britnél. Ez Norrist és a McLarent is meglepte, és bár végül Lando kiszenvedte némi szerencsével a bajnoki címet, de az biztos, hogy nem így tervezte.

Most pedig az első futam után Russell volt kikiáltva toronymagas favoritnak, azóta pedig Antonelli hozott két Pole-t, két leggyorsabb kört és két győzelmet, jelenleg pedig vezeti a világbajnokságot kilenc ponttal. És Miamiban is legyőzte a brit riválisát.

Russellel kapcsolatban az volt a benyomásom, hogy már évek óta készíti fel magát mentálisan arra, hogy kezelni tudja Max Verstappent és az általa generált nyomást. És szerintem fel is készült rá. Arra viszont nem tudott, sőt szerintem álmában sem gondolta volna, hogy pont a saját csapattársa állhat a sikerei útjába. Ez egy teljesen új helyzet és szerintem nincs is jó pozícióban.

A McLarennel és Norrisszal ellentétben ugyanis Russell nem a házi kiskedvenc a Mercedesnél, akinek a kedvéért papaya-szabályokat vezetnek be és mindent megtesznek, hogy versenyben maradjon. A nyilatkozatok és Toto Wolff testbeszéde, valamint a riportok szerint is Antonellit szeretik jobban a szervezetnél – nem véletlen, hogy szinte mindig, amikor felmerül Verstappen leigazolása, akkor azt Russell helyén képzelik el.

Wolffnak pedig komoly rutinja van abban, hogyan kezelje a balhés briteket (Hamiltont a Rosberg elleni öldöklő csatában) és hogy úgy általában rendet tartson házon belül. És míg abszolút mellszélességgel állt volna bele abba, hogy Russell és a brit média kikezdje Verstappent és a Red Bullt (vagy bárki mást), sőt aktívan részt is vett volna ebben, azt biztos nem fogja hagyni, a britek rászálljanak a Mercedesre és Antonellire. És ha Russell jót akar magának, akkor ezt nem is fogja erőltetni (volt is egyébként olyan nyilatkozata, hogy nem akar játszmázni Antonellivel, amit el is hiszek neki).

Russellt jelenleg jobb pilótának gondolom, mint Antonellit, azonban az olasz az esélytelenek nyugalmával, a csapat teljes támogatásával és ezáltal egy nagyon komoly biztonsági hálóval versenyezhet, a brit ugyanis sok olyan dolgot nem tehet meg ellene és vele, amit mások ellen. Nem fogadnék Russell ellen jelenleg, de egyelőre nem talált megoldást a helyzetre, és simán elképzelhető, hogy ez akár a vb-címébe kerülhet (és hátha a McLaren és a Ferrari, esetleg a Red Bull is összekapja magát).

Hosszú volt ez a hónapos kihagyás, de nagyon örülök, hogy végre visszatért az F1!

Exit mobile version