Hát gyerekek, ez a Forma-1 jó!
Nem igazán tudom, mit vártam az idei szezontól, de az biztos, hogy nem voltam pozitív. Ehhez képest ez eddig extrém szórakoztató, még ha amúgy a győztesek miatt annyira nem is kellett izgulni.
Kezdjük ott, hogy végre lehet követni a másik autót, és lehet előzni. Igen, néha nagyon simák az előzések, de hát ez még mindig mindig jobb, mint a DRS-rendszer volt. Sőt, mi az hogy jobb???? Egyenesen fenomenális! Mekkora párharcokat láttunk a Mercedes és Ferrari pilótáktól. A nagy része nem kikerülés volt, hanem test a test elleni csata, ahol előjött a pilóták kvalitása. Igen, sajnos egy idő után kijött a Merci fölény, de ezt akkor is jó volt nézni.
Másrészt tök jó, hogy bizonyos csapatok bizonyos téren extrém kiemelkedőek. A Ferrari nagyon jól rajtol és hatékonyan melegíti a gumikat, a Mercedes pedig nagyon gyors és jól kíméli az abroncsokat. Utóbbi egyelőre túl nagy előny, de ez azért kezelhető problémának tűnik, és pont a jó rajtok miatt kb szinte mindegy is, hogy most a Mercik 6 tizeddel nyerik-e az időmérőt. Ez nem a 2025-ös év, ahol a rakétában ülő pilóták egyéni bénázásai, illetve maga a McLaren hülyesége miatt volt kicsit érdekes a vb. Az elmúlt két futamon négy nagyon magas szinten teljesítő pilótát és csapatot láttunk, és nincs messze a Ferrari attól, hogy megfordítsa az erőviszonyokat. Ez igazi, minőségi vb-csata lehet.
Harmadrészt pedig én imádom, hogy a kocsik meghalnak. Tudom, ha pont a te kedvenceddel történik, akkor szívás és frusztráló, de én akkor kezdtem el nézni a sportot, amikor a technikai hibák a sport velejárói voltak. És ja, gáz, hogy a McLaren még csak el sem tudott indulni, vagy hogy Alonsónak ki kellett állnia, mert elzsibbadt a vezethetetlen romhalmazától, de ennek ilyennek kell lennie. Amikor a határon, pengeélen táncolsz, akkor néha leesel. Adjanak teret a kreativitásnak, lehessen feszegetni a szabályokat – ha ezt megteszik és nincs minden agyonszabályozva és biztosítva, akkor ugyan lesznek kiesések, de láthatunk zseniális megoldásokat is, nem mellesleg pedig fejlődik a sport, és még az izgalmak is kvázi természetesen fokozódnak.
Rég voltunk már ennyire közel az igazi F1-hez. Lehet nyafogni, meg mariokartozni stb, de ez király. Nekem legalábbis tetszik még úgy is, hogy Russellnél és Totónál még Norrist és Brownt is jobban bírom Amíg így szórakoztattok, nem érdekel különösebben, ki nyer.
