Tegnap hoztuk a versenyzők nevezési díjait a 2026-os szezonra. Ugyanígy az istállóknak is minden évben nevezési díjat kell fizetniük, így hát lássuk ezeket is. A csapatok nevezési díja szintén két összetevőből áll, az első egy fix összeg, emellé pedig egy pontonkénti díj is társul.
Bár a 2026-os szezonra vonatkozó pontos számok még nem állnak rendelkezésre — ami annak köszönhető, hogy az erre vonatkozó szabálykönyvet a jövőre bevezetésre kerülő, teljesen új szabályrendszer miatt átdolgozzák —, a planetf1 a 2025-ös díjak alapaján készített egy becslést (igaz, a pilóták nevezési díját euróban, ezt pedig dollárban számolták…). Vagyis ezek nem centre pontos adatok, de minden bizonnyal nagy eltérés nem lesz a „hivatalosan” befizetett összegek, és a lenti becslések között, ha lesz egyáltalán.
Általában a nevezési költségek az úgynevezett „fogyasztói árindex”-el összhangban emelkednek – 2024-ről 2025-re ez 3,4 százalékos növekedést jelentett.
Ugyanezt az emelést alkalmazva a 2026-os nevezési díjakra a 2025-ös szezon alapján, a fix díj csapatonként 703 330 dollárra nő, amelyhez további 7 030 dollár adódik pontonként, kivéve a világbajnok csapatot, az ők esetükben a pontonkénti összeg 8 438 dollár. A McLaren így 10 millió dollár feletti összeget fizet összesen nevezési díjként. A Mercedes (mintegy 5,35 millió), Red Bull (mintegy 5,2 millió) és Ferrari (mintegy 4,65 millió) nagyjából ennek a felét, míg a többi istálló nyilván ennél is jóval kevesebbet kénytelen befizetni a tavalyi eredményei alapján.
A Cadillacnak „csupán” az alap nevezési díjat, 703 330 dollárt kell befizetnie, értelemszerűen mivel idén nem szerepeltek a bajnokságban. Azonban van egy csavar ebben a történetben, mivel amellett, hogy a Cadillac az FIA-nak fizet a rajtrácsra való belépésért, vállalta azt is, hogy egy úgynevezett „anti-dilution” díj formájában kártérítést fizet a rivális csapatoknak. Ennek összege 500 millió dollár, amelyet egyenlő arányban osztanak szét azon között a csapatok között, amelyek a 2025-ös szezonban versenyeztek.
Ezt az „anti-dilution” díjat a korábbi Concorde-megállapodás vezette be (az új kereskedelmi Concorde a következő szezonban lép életbe, miközben az irányítási megállapodáson még dolgoznak) azzal a céllal, hogy öt éven keresztül kompenzálja a csapatokat az esetleges nyereménypénz-kiesésért. Ezen logika szerint pedig az ötödik évre egy új csapatnak már akkora értéket kell(ene) teremtenie, hogy a jelenléte lényegében költségsemleges legyen a riválisai számára.
