2020.11.29. – 2025.09.26.
4 év, 9 hónap, 28 nap. Ennyi idő telt el azóta, hogy Romain Grosjean kiszállt egy F1-es autóból addig, hogy beszállt egy másikba.
Őszintén meghatottak a pénteki képek. Igazság szerint az ominózus balesetig nem sokra tartottam Grosjeant. Középszerű versenyzőnek gondoltam, aki ráadásul nem is igazán képes meglátni a saját hibáit. Mindezt képes voltam megítélni a kanapéról, tévét nézve. Ez persze abszolút szubjektív, és azonnal teljes mértékig jelentéktelenné vált akkor, a lánggömböt látva. Pedig ugyanazon a kanapén ültem, ugyanazt a tévét nézve.
Elképzelésem sincs, hogy mit élhetett át abban a 28 másodpercben, és az azt követő sokkos állapotról sincs fogalmam. A körülményekhez képest – és sok ember munkájának köszönhetően – szinte pár karcolással megúszta. Alig 3 hónap múlva, 2021.02.24-én pedig már a Dale Coyne Racing IndyCar autóját tesztelte. Volt már közúti balesetben részem, amiben teljesen egyedül törtem össze egy autót. Az ijedtségen és pár százezer Ft anyagi káron kívül a hajam szála sem görbült, és pár óra alvás után már újra volán mögé kellett ülnöm. Sokáig nem mertem utána olyan manőverbe kezdeni, amibe korábban gondolkodás nélkül belevágtam volna. Időnként talán még a térdem is megremegett. Egy idő után ez persze elmúlt, de jóval meggondoltabb lettem. Ez a kis semmiség az összehasonlítási alapom, és ennyi alapján úgy hiszem, hogy ez a francia csávó a világ minden tiszteletét megérdemli! A halál torkából mászott ki, majd képes volt felülemelkedni ezen az élményen és újra padlóig nyomni a gázt, nem is akármilyen kategóriában.
Tavaly júniusban pedig a bécsi F1 kiállításon saját szememmel is láttam a halál torkát. Nincsenek kifejezések arra az érzésre, ami a rommá égett roncsot vizsgálva kerített magába. Előtte csak képeket látva is durvának gondoltam, de ez teljesen más szint, döbbenetes volt. Tudjátok, azt gondolom, hogy mindenkinek látnia kellene élőben. Pláne azoknak, akik szintén a kanapéról ítélkeznek azok fölött, akik 200-300 km/h órával száguldanak betonfalak és szalagkorlátok között, és a pillanat tört része alatt hoznak döntéseket. Amikor pályára gurulnak, sokszor mások ugyanilyen döntéseire bízzák magukat.
Ezek hatására ma a szememben Romain Grosjean nem csak hős, de a gondolkodásomat és ezáltal a személyiségemet is formáló iránytű. Lehet, hogy kicsit pátoszosan hangzik, mindenesetre amellett, hogy a tegnapi teszt a Haas VF-23-assal egy lezáratlan történet méltó befejezése a francia, és minden követője számára, egy kicsit én is megkönnyebbülést éreztem. Szüksége van a világnak az ilyen pozitív töltetű és személyes történetekre. Ez a sport szépsége!
/Zsálab
