Site icon Padlógáz

Oscar Piastri nyert, Lando Norris nullázott, Isack Hadjar a menybe ment Zandvoortban

Oscar Piastri nyert, Lando Norris nullázott, Isack Hadjar a menybe ment Zandvoortban

A rajtnál Max Verstappen lerajtolta Lando Norrist, azonban a második helye tiszavirág-életűnek bizonyult, pár kör után a brit elment a holland mellett. Bár csaták kialakultak Isack Hadjar – Charles Leclerc és Yuki Tsunoda – Kimi Antonelli között, komoly támadási pozícióba senki sem került.

A jósolt eső lassan érkezett, és jóval kisebb intenzitással, mint várták. Azonban ez a kis csapadék is elég volt ahhoz, hogy a festett vonalak csúszóssá váljanak, ennek pedig Lewis Hamilton itta meg a levét a 23. körben: a brit világbajnok a falban találta magát. Jött a biztonsági autó.

A biztonsági autó fázisa lehetőséget biztosított a kerékcserékre, majd a 27. körben újraindult a verseny. Liam Lawson és Carlos Sainz ütközött, de szerencsére mindketten folytatni tudták a futamot a boxutca meglátogatása után. Azonban a törmelék miatt virtuális biztonsági autót (VSC) rendeltek el.

Az újabb újraindítást Charles Leclerc kapta el a legjobban, aki nem tétovázott, és egy zseniális manőverrel az S-sikánnál előzte meg George Russellt, ezzel átvette az ötödik helyet. Ugyanekkor Antonelli is elment Alex Albon mellett a célegyenes végén.

A verseny zajlott a maga medrében, amikor az 53. körben Leclerc második kiállása után Antonelli kibombázta a monacóit egy előzési kísérlet közben. Mindkét Ferrari kiesett, ráadásul mindketten a 3-as kanyarban, és ezúttal is jött a biztonsági autó. Az olasz manőverének „jutalmául” 10+5 másodperces büntetést kapott – a boxutcát ismét megjárva gyorsan is hajtott –, de ez a maranellóiakat egy cseppet sem vigasztalta.

A biztonsági autós fázis után az elnyújtott taktikán lévő Oliver Bearman került nyerő helyzetbe, sorra előzte meg a riválisokat, és feljött a 8. helyre. De a futam még tartogatott egy csavart: 7 körrel a vége előtt Lando Norris autójából elkezdett szállni a füst, és a brit kénytelen volt feladni a versenyt. Újabb biztonsági autós fázist rendeltek el a mentés idejére.

Az utolsó körökben már nem történt semmi különösebb, így Oscar Piastri nyerte meg a futamot Max Verstappen előtt, de a nap meglepetését Isack Hadjar szolgáltatta, aki az RB-nek szállított egy dobogós eredményt.

Pontszerzők:

1. Oscar Piastri
2. Max Verstappen
3. Isack Hadjar
4. George Russell
5. Alex Albon
6. Oliver Bearman
7. Lance Stroll
8. Fernando Alonso
9. Yuki Tsunoda
10. Esteban Ocon

Exit mobile version