Site icon Padlógáz

Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton? Nagyon nem egyszerű a kérdés!

Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton? Nagyon nem egyszerű a kérdés!

A ki a jobb kérdésekre lehetetlen objektív választ adni, pláne a Forma-1-ben, ahol nagyon ritkán versenyeznek a pilóták azonos körülmények között. A két legenda összehasonlítása pedig már csak azért is nehezebb, mert Hamilton szinte egész pályafutásában világbajnok kaliberű, de minimum futamgyőzelemre esélyes autóban ült, míg Alonso esetében legjobb esetben is 6-7 ilyen szezonról beszélhetünk. Ellenben a spanyolnak sokkal gyengébb csapattársai voltak, akiket bár rendre bucira vert, miközben Hamiltonnak azért komolyabbat kellett küzdenie Button, Rosberg, Leclerc vagy Russell ellen.

Így hiába tartoznak relatíve ugyanabba a generációba, nehéz ítéletet mondani. Az egyértelmű, hogy Hamilton volt a sikeresebb. Azt is meg kell adni a britnek, hogy minden idők egyik legjobb időmérős pilótája, ami Fernandóra soha nem volt igaz (nem volt rossz, de különösebben jó sem), ráadásul a csúcsteljesítménye is erősebb szerintem, mint a spanyolé.

Alonso mellett szól, hogy egy sokkal komplexebb pilóta. Semmiből sem minden idők legjobbja, ellenben nincs is hiányossága. Jobban rajtol és sokkal jobban védekezik, mint Hamilton, stabilabb és kiegyensúlyozottabb teljesítményre képes – kisebb eséllyel ad kört mindenkinek, ellenben neki szinte soha nem volt igazán rossz futama a saját hibájából. Emellett sokkal jobban tud alkalmazkodni bármilyen körülményhez és jobban be tudja állítani az autót, míg a britnek egyértelműbb preferenciái vannak és gyakran vette kölcsön a csapattársak beállításait.

Ha egy 10-es skálán kellene a két pilótát értékelni, akkor Hamilton nálam 9,1-es, míg Alonso 9,3-as értékelést kapna (már a pályafutásuk csúcsún). A spanyolt egy kicsivel jobbnak tartom és egy nem egyértelműen top autóba őt ültetném, mert nagyobb eséllyel tudna szerintem bajnok lenni egy gyengébb vassal. Ellenben például az idei időmérős bajnokságra Hamilton lenne a jobb választás.

/Renningan

Exit mobile version