Site icon Padlógáz

Esteban Ocon, a 2021-es Magyar Nagydíj hőse.

Esteban Ocon, a 2021-es Magyar Nagydíj hőse.

A 2021-es Magyar Nagydíj a szezon azon futamai közé tartozott, ahol nem feltétlen Hamilton vagy Verstappen voltak reflektorfényben.

Az időmérőt Lewis Hamilton nyerte meg, Bottas előtt, míg a Verstappen–Perez páros a második sorból indulhatott. Esős versenyre készültek a csapatok, el is engedték a mezőnyt a vizes pályán (nem úgy, mint most vasárnap, khm). Ki ne emlékezne Valtteri Bottas „bowlingozására” az első kanyarban? Szerintem nincs olyan ember – bennem legalábbis máig él a kép, ahogy Bottas a rajt után nemes egyszerűséggel benézte a féktávot, és eltakarította Norrist meg a két Red Bullt is az élmezőnyből. Ugyanitt tegyük hozzá: Lance Stroll is hasonló hibát vétett, amikor egy elmért féktávval kiütötte Charles Leclerc-t és Daniel Ricciardót.

A rajt után Hamilton simán elsőként fordult el, megúszva a csapattársa által okozott káoszt. Mögötte Esteban Ocon, Sebastian Vettel és Nicholas Latifi sorakozott – még mindig furcsa érzés ezt leírni.

A versenyirányítás álló újrarajtot rendelt el a száradó pályán, és itt jött a Mercedes hatalmas hibája. Emlékszünk arra a képre, amikor Hamilton egyedül áll a rajtrácson? Na, ez az a verseny volt és elég szürreális képet festett Hamilton egyedül a rajtrácson. Ocon vezetésével mindenki más bejött a bokszba slick gumikért – kivéve Hamiltont. Micsoda húzás volt ez az Alpine-tól és az állva maradt másik 13 versenyzőtől, és mekkora baklövés a Mercedestől…

Hamilton természetesen óriási hátrányba került az intermediate gumik miatt a már szinte száraz pályán – csak az újraindítást követő kör végén tudott kijönni cserére. Ekkor állt az élre a remekül rajtoló és a káoszt legjobban kihasználó Esteban Ocon. Hamilton a 13. helyre jött vissza – kezdődhetett a felzárkózás.

Mick Schumacher és a sérült Red Bull-lal versenyző Max Verstappen körökön keresztül parádés harcot vívtak – mindezt a 10. helyért. De menekülni kellett, mert Hamilton már érkezett mögöttük.

A verseny felénél ismét kijöttek a csapatok a bokszba. Ocon a kiállások után vissza tudott jönni Sebastian Vettel elé. Latifi ekkorra már nem volt harmadik, megelőzte őt Sainz, Tsunoda, Gasly és természetesen Hamilton is.

A verseny egészen az 55. körig viszonylag simán zajlott. Ekkor ért fel Hamilton Fernando Alonso nyakára – és kezdetét vette az „oroszlánszerű” védekezés, ahogy akkoriban fogalmaztak. Alonso tanítani való módon tartotta maga mögött Hamiltont, amíg csak bírta szusszal és gumival – végül a 65. körben adta meg magát korábbi csapattársának. Felejthetetlen képsorok, az év egyik legjobb csatája volt.

Hamiltonnak innentől öt köre maradt, hogy utolérje az Ocon–Vettel–Sainz hármast. A Ferrarit vezető spanyolt még meg tudta előzni, de az élen haladó kettőst már nem sikerült befognia.

Így szerezte meg Esteban Ocon – a káoszt remekül kihasználva – máig egyetlen futamgyőzelmét az Alpine-nal, nem kis részben Fernando Alonso hősies védekezésének köszönhetően. A dobogó ugyan változott a leintés után: Sebastian Vettelt kizárták a második helyről, így Hamilton örökölte meg azt, míg Sainz a harmadik helyre lépett előre.

Ahogy mondani szokás: a Hungaroring gyakran az „első bálozók” helyszíne, mindig emlékezetes versenyekkel. Esteban Ocon után Oscar Piastri is magyar földön szerezte meg első F1-es nagydíjgyőzelmét.

Ezen a versenyen szerezte meg első F1-es pontjait Nicholas Latifi és George Russell is Williamses színekben nem mellesleg. Max Verstappen a sérült Red Bullal egyébként a 9. helyen ért célba.

Exit mobile version