Nagyon pozitív voltam Lando Norrisszal kapcsolatban a hétvége után, aztán megláttam a Verstappennek bemutatós képet.
A Miami Nagydíj szörnyen unalmas lett azok után, hogy a sokkal lassabb Red Bullban ülő Verstappent végül megelőzte a két McLaren. Piastri volt az ügyesebb, gyorsabban elment a holland mellett (vagy csak jobb állapotban voltak az abroncsai még akkor), míg Norris közel 10 másodpercet bukott mögötte.
Az is lehet, hogy ellene keményebben versenyzett a négyszeres világbajnok, de ez már részletkérdés. A lényeg, hogy körökön át öldöklő és rendkívül magas színvonalú versenyzést láttunk Verstappentől és Norristól is. Volt ott minden: kiterelések, bevetődések, váratlan és páratlan mozdulatok. Az autósport ünnepe, hogy klasszikust idézzek, pláne hogy a rajtnál Norris már egyszer ráfázott a túlzott optimizmusára.
És a nagy csata közben Norris egyszer csak egy egyezményes jelzéssel bemutatott a hollandnak. Már eddig is nagyon pozitív voltam a brittel kapcsolatban, aki szemmel láthatóan sokkal összeszedettebb és magabiztosabb volt a hétvégén, mint korábban, de ez az apró gesztus tette fel a koronát a teljesítményére.
Az egész párharc alatt nem volt rinya. Nem volt panaszkodás, nem volt hiszti, nem volt cukiskodás vagy jófiuskodás. Norris talán először lecsapta a sisakrostélyt és férfiasan beleállt a dologba, majd erőből be is darálta Verstappent. Öröm volt nézni.
Ezt a Norrist hiányoltuk már régóta. Aki kemény, aki agresszív, aki nem hagyja magát. Őszintén nem hittem, hogy a vagy túlságos csillámpónisan boldog és mosolygós, vagy mélységesen depressziós Lando képes ilyen a mentalitásától teljesen idegen viselkedésre. És amúgy jól is áll neki, mert egyértelműen megvan a tempója, csak eddig hagyta, hogy mindenki kvázi csicskáztassa a pályán.
Remélem, ez a Lando velünk marad a szezon hátralévő részére, mert akkor Piastri sem dőlhet hátra. Így pedig végig izgalmas, akciódús és feszült (a jó értelemben) szezonunk lehet. Szép volt, Norris!
