Ezzel a McLarennel Fernando Alonso simán világbajnok lenne, Sebastian Vettel szenvedne.
Ha már annyit írtam arról, mi a baj Norrisékkal, akkor úgy fair, ha ezt kicsit történelmi kontextusba tesszük, ugyanis nem egy többszörös világbajnok sem érezné jól magát ebben az autóban. A legjobb példa erre Sebastian Vettel, aki bár kedvelte a túlkormányzott autókat, de a stílusát a stabil hátsó tapadásra építette, amiben az idei McLaren kifejezetten gyenge.
A négyszeres német világbajnok látványosan szenvedett a Ferrariban, amikor nem tudtak neki stabil feneket biztosítani, ezért is nevezik sokan one-trick póninak. Mondjuk az az egy trükk félelmetesen jó volt, a 2010-2013-as Red Bullban szerintem senki nem tudta volna megverni csapattársként, az egyszerűen túlságosan is rá lett szabva. Ezzel együtt Vettel azért jóval tehetségesebb is, mint Norris, az időmérőkön, könnyű autóval – amikor az egyensúly kevésbé problémás – mindig hozná a kötelezőt, az élről pedig nagyon nehéz lenne megfogni. Ha nem is tükörsimán, de azért hozná a 2025-ös vb-címet, bár az biztos, hogy nem ez lenne a kedvenc szezonja.
Aki viszont a régi nagyon közül biztosan szárnyalna, az Fernando Alonso. A spanyol minden idők egyik, ha nem leginkább alkalmazkodó stílusú versenyzője (ezért is nagyon nehéz alá fejleszteni), aki ráadásul extraklasszis módon tudja kezelni a gyenge hátsó tapadást. Verstappen mellett ő tudná a legtöbbet kihozni ebből a csomagból, mi meg legfeljebb azért izgulhatnánk, hogy sikerül-e egy szezonon belül 20+ futamot megnyernie.
Érdekes lenne még megnézni Lewis Hamiltont is ebben a McLarenben. A vezetési stílusa sok szempontból nagyon hasonlít Norriséra, ugyanakkor jobban alkalmazkodik és szélesebb spektrumon tud top teljesítményt nyújtani. A vb-cím vele sem lenne kérdés, de nagyon kíváncsi lennék, hogy fénykorában mire menne ebben az autóban Alonso (akit egyszer már megvert a McLarenben, ráadásul újoncként) és Verstappen ellen.
