Újabb fura, valószínűleg megdöntehetetlen Forma-1-es rekordok, és egyéb érdekességek következnek (tizenhetedik rész) – ezúttal további, nemzetekre vonatkozó rekordok és érdekességek következnek.
➡ 29 különböző ország versenyzői értek el dobogós helyezést a Forma-1 történetében.
➡ A legtöbb dobogós helyezést a britek szerezték, szám szerint 774-et. A második helyen ebben a statisztikában a németek állnak, 415 dobogóval, őket követik a franciák 312-vel, a brazilok 293-mal és a finnek 245-tel.
➡ A legkevesebb dobogós helyezés: négy országnak van egy-egy dobogós helyezése (Rodézia, Portugália, Venezuela, Dánia). Thaiföldi versenyzők (igazából csak Albon) kétszer pezsgőzhettek, japán versenyzők pedig háromszor, míg az oroszok négyszer.
➡ Nyolc nemzet pilótái értek el kettős győzelmet (vagyis az első két helyen egy futam végén ugyanazon ország pilótái futottak be):
– Nagy-Britannia – 45
– Olaszország – 16
– USA, Németország – 14
– Brazília, Franciaország – 11
– Argentína – 6
– Új-Zéland – 1.
➡ Mindössze négy nemzetnek sikerült az, hogy egy-egy verseny után a dobogóra kizárólag egy adott ország versenyzői állhattak fel:
– USA – 11 alkalommal (az összes az Indy 500-akon, 1950-60 között)
– Nagy-Britannia – 11 (először 1956-ban, utoljára 1968-ban)
– Olaszország – 6 (először 1950-ben, utoljára 1953-ban)
– Franciaország – 3 (először 1980-ban, utoljára 1983-ban).
➡ Nagy-Britannia színeiben 41 különböző versenyző ért már el dobogós helyezést. az USA esetében ez a szám 36, Olaszországot képviselve 28-an, Franciaország színeiben 23-an, míg Németországot képviselve 13 versenyző állhatott már dobogón.
Rodézia, Kolumbia, Portugália, Lengyelország, Venezuela, Dánia és Thaiföld mind egyetlen versenyzőt juttatott el eddig a pódiumra.
➡ 1981-2024 között zsinórban 44 éven keresztül volt dobogós legalább egy brit pilóta. Franciaország esetében 31 egymás utáni évben sikerült ez (1968-1998 között), míg a németek 1992-2021 között zsinórban 30 évig értek fel a dobogóra legalább egyszer egy idényben.
➡ 16 ország versenyzői nem nyertek soha Forma-1-es versenyt. A legtöbb versenyen japán pilóták vettek részt futamgyőzelem nélkül (legjobb eredményük a harmadik hely). Dán versenyzők 217 futamon vettek részt ilyen jellegű siker nélkül (legjobb eredményük a második hely), míg az oroszoknak 209 versenyen szintén a második hely a legjobb helyezésük. Magyarország a 10. helyen áll ezen a listán, 20 futamból egy nyolcadik hely a legjobb eredmény.
➡ Helyezés szempontjából nézve a legjobban Dánia, Oroszország és Rodézia áll a legjobban a győzelem nelküli országok listáján, nekik a második hely a legjobb eredményük. Ezzel szemben Indonézia áll a legrosszabbul ebben a statisztikában, nekik a legjob eredményük a 15. hely (12 futamon), de a csehek sem jutottak előrébb a 12. helynél, három versenyből. Ez az egyedüli két ország a sportág történetében, amelyiknek nincs top 10-es helyezése.
➡ 15 olyan ország van, amelynek versenyzői soha nem indulhattak pole-pozícióból. Japán itt is első, 640 versenyhétvégén a legjobb időmérős helyezésük a második hely. Az oroszoknak 209 próbálkozásból a negyedik hely a legjobb eredményük, ahogyan a thaiföldi pilótáknak is, nekik 123 időmérőn jött ez össze.
➡ Dobogós helyezés nélkül 10 ország versenyzői állnak. Ezek közül a legtöbb futamon Kína vett részt, 68 versenyből a legjobb helyezésük egy nyolcadik hely (amely akkor még nem ért pontot). A második ezen a listán Írország, az ők esetükben 67 versenyből a legjobb helyezésük a negyedik hely. Szintén a negyedik az indiak legjobb helyzése, 57 versenyből.
➡ Öt ország versenyzői nem tudtak egyetlen pontot sem szerezni. Malajzia áll a legrosszabbul itt, 14 futammal pontszerzés nélkül. Indonézia 12, Liechtenstein 10, Uruguay 6, Csehország 3 futamon vett részt pontszerző hely elérése nélkül.
➡ 26 különböző ország pilótáinak sikerült megfutni egy verseny leggyorsabb körét. Ezt a britek érték el legtöbbször, 276 alkalommal. A németeknek ez 159-szer sikerült, a finneknek 95-ször, farnciáknak 93-szor, a braziloknak 88 alkalommal.
➡ Ezzel szemben a legkevesebbszer (egy alkalommal) lengyel pilóta ért el leggorsabb kört. Oroszok és kínaik kétszer, japánok és dánok háromszor.
➡ Szintén leggyorsabb kör: 24 különböző brit pilótának sikerült legalább egyszer megfutni egy verseny leggyorsabb körét, ez a legtöbb az erre vonatkozó statisztikákban. Franciaország (17 pilótával), Olaszország (16), USA és Németország (12) illetve Brazília (9) a további sorrend.
Folytatás hétfőn.
