Site icon Padlógáz

Újabb fura, valószínűleg megdöntehetetlen Forma-1-es rekordok, és egyéb érdekességek következnek (tizenekettedik rész) – ezúttal konstruktőrökről szóló csúcsok és érdekességek.

Újabb fura, valószínűleg megdöntehetetlen Forma-1-es rekordok, és egyéb érdekességek következnek (tizenekettedik rész) – ezúttal konstruktőrökről szóló csúcsok és érdekességek.

➡ Azt nyilván mindenki tudja, hogy a legtöbb konstruktőri bajnokságot a Ferrari nyerte, a vörösök 16 alkalommal lettek világbajnokok. Azt valószínűleg már kevésbé, hogy összesen 166 istálló állt rajthoz legalább egy versenyen a Forma-1 történetében (úgy 166 istálló, hogy például a Sauber, Alfa Romeo, vagy Kick Sauber külön csapatként vannak számolva ebben a statisztikában, tehát a kontinuitást nem vették figyelembe).

➡ Ebből a 166 istállóból 27-nek mindössze egyetlen rajt jutott futamon. Ezek közül legtöbben mindössze egyetlen alkalommal vettek részt egy versenyhétvégén, de voltak olyanok is, mint például az Andrea Moda 1992-ben, akik 12 hétvégén voltak jelen a szezon során, négy különböző versenyzővel is, de mindössze egyikük jutott el egy rajtig, Roberto Moreno Monacóban.

➡ A 166 csapaton felül van további 30 alakulat, akik bár próbálkoztak legalább egy versenyhétvégén, soha nem állhattak rajthoz versenyen. Ezek között a Life csapata viszi a prímet, akik 1990-ben 14 versenyen is jelen voltak, de egyetlen alkalommal sem jutottak túl az előkvalifikáción.

➡ A 166 istállóból 105 soha nem ért el egy dobogós helyezést. Jelen pillanatban a Minardi toronymagasan vezeti ezt a statisztikát, az olasz istállónak 340 versenyen a negyedik hely a legjobb eredménye, háromszor érték el ezt. Őket követi a Haas, 190 futammal (egy negyedik hely, mint legjobb eredmény), és az Osella, akiknek 132 versenyen szintén a negyedik hely a legjobb eredményük, amelyet ők is egyszer értek el. Egyébként összesen 11 olyan istálló van, amelyiknek a negyedik hely a legjobb eredménye. 34 olyan csapat is van, amelyik soha nem ért el top 10-es eredményt.

➡ 76 csapat nem szerzett soha egyetlen pontot sem. A HRT a negatív csúcstartó ebben a statisztikában, 56 futamon a legjobb eredményük egy 13. hely. Amennyiben azt nézzük, hogy az 56 verseny mindenikén két autóval álltak rajthoz, összesen 112 rajtja van az istállónak.
Ezt azért emeljük ki, mert a lista második helyén álló Caterham szintén 56 versenyhétvégén vett részt anélkül, hogy pontot szerezzenek (legjobb eredményük két 11. hely), de nekik „csak” 110 rajtjuk van, amennyiben az autók számát is nézzük, hiszen két hétvégén csak egyetlen autóval álltak rajthoz technikai gondok miatt.
A harmadik ezen a negatív listán a Virgin, amely istálló 38 versenyhétvégén volt jelen a Forma-1-ben anélkül, hogy pontot szereztek volna (legjobb eredmény a 14. hely, amelyet négyszer értek el).

➡ Legalább 100 versenyhétvégéig, amelyen legalább egy autója rajthoz is állt az adott istállónak, mindössze 28 csapat jutott (a listán a 28. a Shadow, 104 ilyen hétvégével, a 29. Ensign-nek már csak 99 jutott).

➡ A 166 istállóból 37-nek sikerült megnyernie legalább egy futamot. 12 csapat van, amelyiknek mindössze egyetlen futamgyőzelme van. Legalább öt győzelmet 19 csapat ért el, 10 győzelemig már csak 13 istálló jutott el, 100 győzelemig pedig mindössze öt (Ferrari 248, McLaren 189, Mercedes 129, Red Bull 122, Williams 114).

➡ Pole-pozíciót 41 különböző csapatnak sikerült elérni legalább egyszer. Ezek közül 14-nek mindössze egyet sikerült szerezni. Legalább öt rajtelsőséget 19 csapat ért el, 10 pole-t pedig 14.
100, vagy több pole-pozíciója hat különböző istállónak van (Ferrari 253, McLaren 164, Mercedes 141, Williams 128, Lotus 107 és Red Bull 103).

➡ A 166 istállóból 15 nyert világbajnokságot legalább egyszer. A legkevesebb versenyre természetesen a Brawn GP-nek volt szüksége egy világbajnoki cím megnyeréséhez, hiszen ők csak egyetlen szezonban szerepeltek, így 17 futam is elég volt nekik ahhoz, hogy világbajnokok legyenek. A Vanwall 28 versenyből hozott ki egy világbajnoki címet, de ők hét különböző szezonban is szerepeltek.

➡ Hat istálló van, amelyik egyszeres világbajnok (Vanwall, BRM, Matra, Tyrrell, Benetton, Brawn GP), három, amelyik kétszeres (Cooper, Brabham, Renault), a maradék hat istálló már legalább hatszoros bajnok – Red Bull (6), Lotus (7), Mercedes ( 8 ), McLaren és Williams (9-9), illetve természetesen a Ferrari (16).

➡ A legkisebb különbség egy szezon végén a konstruktőri bajnokságban (és most nem megyünk bele a pontrendszerek közti különbségekbe az évek során) 1964-ben volt, amikor a Ferrari mindössze három ponttal előzte meg a BRM-et. A legnagyobb különbség pedig 2023-ban volt, amikor a Red Bull 451 ponttal végzett a Mercedes előtt.

Folytatás hétfőn.

Exit mobile version