Mi a következő „őrült” lépés? Verseny esetleg a Marson?
A tegnapi, Spa-Francorchamps jövőjével kapcsolatos bejelentés után ismét el kell gondolkodnunk azon, hogy jó irányba halad-e a Forma-1 jövője. Ez a rotációs rendszer önmagában nem új dolog a sportágban, hiszen Németországban Hockenheim és Nürburgring két versenyhelyszínt adott felváltva egy ideig. Korábban az utóbbi helyszín volt sokáig az „Európai Nagydíj” helyszíne is.
A pénz beszél, ezt jól tudjuk, és a korábbi német rotációs rendszernek is az lett a vége, hogy előbb a legendás Nürburgring, majd pedig a Hockenheimring is kikerült a Forma-1-es körforgásból, annak ellenére, hogy német versenyzők mindig is szerepeltek szép számmal a királykategóriában; igaz, mára ez kimerül Nico Hülkenberg személyében. Elég csak Sebastian Vettel vagy Michael Schumacher nevét említeni, mint legendás német versenyzők a közelmúltból.
Az arab és amerikai térnyerésnek köszönhetően az utóbbi időben el vagyunk látva szaúdi, bahreini, katari, emírségekbeli és három amerikai pályával is. Nem kevés pénzt fizetnek az előbb említett versenyhelyszínek azért, hogy szerepelhessenek a naptárban. Abu-Dhabi például extrán fizet azért, hogy ők legyenek a szezonzáró helyszín. Ez mind szép és jó, ráadásul voltak igazán izgalmas versenyek is a fentebb említett országokban, azonban egyértelműen a legendásabb pályák rovására mennek ezek.
A Német Nagydíj már egyáltalán nincs, a Belga Nagydíj is átkerül rotációs rendszerbe 2027-től (2028-ban és 2030-ban nem lesz futam Spaban). Egy olyan legendás pályáról beszélünk, amely mindig is része volt, és része kellett volna hogy legyen a Forma-1-nek, hiszen akkora történelemmel és tekintéllyel bír a versenyzők és a rajongók körében. Mégis évek óta arról kell hallani, hogy a pálya jövője veszélyben van a pénzügyi források miatt, és most ismét egy klasszikus, szerethető versenyhelyszín kerül rotációba.
Zandvoort is távozik a naptárból 2026 után. Egyfajta naptárreform várható a közeljövőben, és kíváncsian várjuk, hogy milyen irányba alakul ez a történet, hiszen szó van arról is, hogy például több verseny lehet a Távol-Keleten (Omán, vagy egy második szaúdi helyszín) vagy Afrikában (Ruanda, Kyalami visszatérése). Ráadásul szóban forgó téma az is, hogy Imola ismét kikerül a forgásból. Csupa klasszikus és szerethető versenyhelyszínnek kell lassan búcsút mondanunk, szerencse, hogy a Hungaroring egy darabig most biztonságban van, jelenleg is felújítási munkálatok zajlanak a pálya területén.
Csak szeretném megjegyezni, hogy van három amerikai helyszínünk is, de minek? Tudja mindenki, a hatalmas bevételek miatt. Versenyzőnk volt a tengerentúlról, Sargeant személyében egészen a 2024-es szezon közepéig a Williamsnél, olyan is volt a teljesítménye, amilyen.
Amerikában irdatlan pénzeket mozgatnak meg 1-1 verseny rendezésének érdekében, a promóterek is értik a dolgukat, ráadásul a hírességek száma is az amerikai versenyeken a legnagyobb. A Liberty Media térnyerése is hagy maga után visszásságokat, de el kell fogadni, hogy a Forma-1 jelenleg ezt a korszakát éli. Amíg olyan legendás helyszínekre látogat a sportág, mint Baku, vagy a relatíve sok közel-keleti és amerikai helyszín, addig van néhány közkedvelt helyszín, amelyek már nem a naptár részei:
-Indianapolis
-Isztambul
-Fuji
-Adelaide (amikor átvitték Melbourne-be a Forma-1-et, akkor konkrétan tüntetések is voltak)
-Sepang
-(Donington Park)
Vagy a két német helyszín, amelyeket már említettem.
Erősen el kellene gondolkodnia a Forma-1 vezetésének, hogy tényleg jó irányba halad-e az egész Száguldó Cirkusz, mert néha ijesztő jövőképek tárulkozhatnak a rajongók felé, akik a sportág szerelmesei.
Nagy általánosságban véve két táborra bontható jelenleg az F1 : akik a múltat sajnálják (megértjük teljesen őket), és akik a jövőbe szeretnének tekinteni. Köztes utat nagyon nehéz találni, de azzal, hogy Spa rotába kerül idővel, így mindenképpen ártottak a közösség szellemének.
