Érdekes egy futam volt ez.
Verstappen szépen beárazta Russellt a tegnapi „feltartásos” hisztije után, öröm volt nézni, ahogy lenyomta a rajtnál a pole-t kisíró britet. Aztán jött a karma, így Russell tökéletesen megérdemelt pocsék futamot teljesített ahhoz képest, mint amennyi benne volt.
Azt egyébként azért megjegyezném, hogy bár Russellt összességében nagyon nem bírom az álszent, sokszor sunyi viselkedése miatt, de egy bajnok kaliberű pilóta alapvetően így viselkedik. Ha árulkodásról van szó, akkor mindenki nagyon ott tud lenni a szeren, a legtöbben pedig a piszkos trükköktől sem riadnak vissza (többek között ezért sem a szívem csücske mondjuk Verstappen sem), így bár szimpatikusabb nem lett tőle, de aki nyerni akar és nincs űrautója, annak ez szinte kötelező. Russell brutálisan kemény és kellemetlen ellenfél lesz, ha egyszer bajnokesélyes kocsiban fog ülni.
A Ferrari sajnos beleállt a földbe és nagyjából negyedik erővé küzdötte vissza magát, így nem sok esély van a konstruktőri címre, hiába kapar az izgalmakért az FIA. Kár, mert ez azért adott volna némi pikantériát a szezonzárónak.
A Red Bull szépen összekapta magát, bár ez inkább Verstappan érdeme, illetve a McLaren összeomlásának következménye. Rég nem láttam ilyen mentális leolvadást, mint amit a Brazil Nagydíjon és utána láttunk. Eddig sem voltak ott fejben teljesen, de ezt követően teljesen szétestek. Egy mini Pérez effektus, csak nem annyira látványos (mert mosolyoghat Norris amennyit akar, az ő autója volt objektíve a legjobb a szezon nagy részében, és elszúrták).
Gondolom most már le is álltak minden fejlesztéssel és a jövő évre fókuszálnak (nagyon helyesen), de jó lenne fejben rendbe tenni mindent, mert nincs az az isten, hogy annyira domináns legyen a McLaren, hogy ilyen puha, tesze-tosza mentalitással bajnokok legyenek.
Nem hiszem, hogy a Red Bull visszatér az élre Newey nélkül, de amíg Verstappen ott van, addig jövőre bajnokesélyesek lesznek. A McLaren, a Ferrari és a Mercedes is jól néz ki. Kis szerencsével ott folytatjuk, ahol idén abbahagyjuk: négy bajnok-, de minimum futamesélyes csapattal.
