A Netflixes Senna minisorozatról ejtenék néhány szót.
Pusztán, mint filmre tekintve, jó kis darab, kellően érzelmes, hatásos, a szereplőgárda elég jó (Gabriel Leone remekül alakítja a néhai versenyzőt), tényleg érdemes megnézni.
Viszont aki egy ilyen filmből pontos képet akar meríteni a Forma-1-es legenda életútjáról, az ne higgyjen el mindent, amit lát. Bár a sorozat nyilvánvalóan nagyon komoly mértékben támaszkodik a valós eseményekre, azért nem egyszer és nem kétszer látni benne stilizált ábrázolást, dramatizált történeteket is. Angol, rasszista, többnyire bőrfejű, amolyan igazi huligánok az F3-as futamokon (és egyszer az olaszok is kb. hasonlókeppen vannak ábrázolva…), minden verseny ugyanazon a pályán zajlik (bár mondjuk ez költségvetési célokból még érthető és elfogadható), és több más apróság van sajnos benne, ami szúrja az ember szemét, főleg, ha anno meg is élte legalább egy részét a történéseknek, és/vagy részletesen utána is szeret olvasni a dolgoknak hiteles forrásokból.
Viszont számomra a hitelesség legnagyobb és egyben legszomorúbb kérdése egyértelműen Alain Prost karaktere kapcsán merül fel, hiszen a francia gyakorlatilag egy Antikrisztusként van feltűntetve a filmben, talán kivéve az utolsó részt . Emellett több más korábbi csapattárs, és/vagy rivális is mind negatívan van megformálva, viszont nekik kevesebb szerep jut, így fogjuk rá, hogy azok nem feltűnőek. És ezt nem tartom szerencsésnek, mivel aki nem látta annak a kornak a versenyeit, nem ismeri a sztorikat, és ebből a filmből merít majd „tudást” hozzá, annak egyértelműen az jön le, hogy Senna volt a tévedhetetlen hős, az abszolút korrekt és maximálisan szerethető versenyző, Ő az egyedüli pozitív hőse a korszaknak, míg főleg a legnagyobb riválisa (és nemcsak) egyszerűen fogalmazva egy csaló, bunkó paraszt volt.
Persze, lehetne mondani, hogy „ez csak egy film”, és mivel Sennaról szól, semmi baj nincs abban, ha őt emelik pidesztálra. Igen, ezt is lehetne mondani, csak ezzel az a baj, hogy azóta már felnőtt legalább egy teljes generáció, aki nem láthatta Őt élőben, és ez a generáció simán el is tudja hinni mindazt, amit itt lát és hall.
Lehet valaki hős úgy is, ha minden oldalát megmutatják, pozitívat és negatívat is. Lehet valaki úgy is hős, ha nincs mellette egy szupergonosz, akit le kell győzni, hanem van egy másik hős is, egy másik zseni, aki történetesen egy rivális.
És hát természetesen Senna az is volt, egy hős, a hibái ellenére is: a Forma-1 történetének egyik, ha nem a legnagyobb versenyzője. És ehhez nem lenne kötelező egy részben túldramatizált, helyenként kitalált, szokásos klisékkel megpakolt filmet csinálni róla. És azt sem kellene elfelejteni, hogy Senna mellett Alain Prost is a sportág egyik legnagyobb zsenije, nem lenne kötelező őt jó öreg filmes stílusban gonosztevőként lefesteni. Nem hinném, hogy bárkinek is tetszene, ha 10 év múlva mondjuk Häkkinen lenne a főgonosz egy Schumacherről szóló filmben, vagy 30-40 év múlva egy Verstappenről szóló filmben Hamilton lenne a főgonosz, vagy fordítva. És most hoztam két random példát.
Természetesen a film ettől még bőven nézhető darab, amint említettem az írás elején, bőven van érték benne. A fentebbi sorok sem azért jöttek létre, hogy bárkit lebeszéljek róla, sőt, ismétlem, érdemes megnézni, csak szerintem fontos megjegyezni, hogy pusztán filmként tekintsünk rá, és nem mondjuk egy pontosan, hitelesen elkészített hű életrajzként.
Végezetül egy ennyit: még az első részben valami olyasmit mond Senna, amikor egy balhés, értelmezhető képpel illusztrált cikk jelenik meg róla a sajtóban, hogy „ezért nem megbízható, ha egy újságíró meséli el az én történetemet. Nekem kell azt elmesélni.” Bárcsak a forgatókönyvírók, rendezők hitelesen mesélnék el…
Ami viszont a legszomorúbb az egészben, hogy maga a legendás Ayrton már nincs közöttünk, hogy Ő maga mesélje el nekünk a saját, igaz történetét. És akkor filmre sem lenne szükség, hogy jobban megismerhessük Őt…