Site icon Padlógáz

‼ Bizonyítvány osztás : Williams

‼ Bizonyítvány osztás : Williams

Alexander Albon : 10/6

A Williams eddigi húzóembere az elmúlt években egyértelműen Albon volt, idén sem volt ez másként. Legalábbis szemlátomást.
Albon 2024-ben kicsit beleszürkült a mezőnybe, de a körülbelül tőle elvárt eredményeket hozta. Logan Sargeanttel az oldalán nem volt nehéz dolga, simán verte és a saját megítélését is növelhette ezzel. Azonban Albon is bőszen hozzájárult ahhoz a nem túl pozitív listához, miszerint közel 4.6 millió dolláros töréskárt hozott össze 2024-ben.

Egyébként ez már kezd ténnyé avanzsálni, hogy annak ellenére, hogy egy jobb képességű versenyző, mégis sikerül minden évben látványos bukásokat összehoznia, és ez idén sem volt másként. Bakuban nagyot ment a 7. helyével, pontjai felét ott szerezte. Azután pontot már nem is szerzett a szezonban, de a tempójával alapvetően semmi gond nincs, ő mindent megtesz azzal a technikával amit a grovei istálló alárak minden hétvégén.

Franco Colapinto : 10/5.8

Több mint 20 év után ismét láthattunk egy argentín versenyzőt az F1-ben Colapinto személyében, akit a Williams emelt fel az F2-ből Sargeant menesztését követően. Colapinto már a monzai debütáló hétvége óta felkeltette a nézőközönség figyelmét, hiszen a beugrásától kezdve borsót tört Alexander Albon orra alá, és szemlátomást ez össze is zavarta a rutinosabb csapattársát. Colapinto egy piszok gyors versenyzőnek mutatkozott, bár újonc révén nem lehettek nagy elvárásaink felé. Kiemelkedett a gyorsaságával és a bátor vezetési stílusával a 9 hétvége alatt, és ugyanúgy kiemelkedett azzal a pár autótöréssel, ami a csapatnak közel 3,5 millió dollárjába került.

A fő különbség közte és Logan Sargeant között már a legelső hétvégén kimutatkozott : elszánt, és kellően magabiztos a volán mögött. Colapinto
Bakuban és Austinban szerzett pontokat. Albon tempójától így összességében minimálisan maradt el, sajnálhatja azokat a nagyobb töréseket amivel valószínűleg levetkőzte magáról a RedBull család figyelmét.

Logan Sargeant : 10/2.1

Sargeantről sem feledkezzünk meg, szezon közben elveszteni az ülésedet elég szégyenteljes esemény lehet. Nem kívánjuk senkinek. Ami miatt Sargeant távozni kényszerült a brit istállótól, az az lehetett, hogy 2023-hoz képest abszolút nulla fejlődést mutatott. Konstans lemaradt Albontól, ugyanúgy sokat tört, és lassú is volt.

Williams : 10/4.6

A grovei istálló bizakodva vághatott neki a 2024-es évnek azok után, hogy egy jó 2023-as szezont futottak. Spoiler alert : nem lett az. Több, mint 10 millió dolláros töréssel és az alkatrészhiánnyal hívták fel magukra a figyelmet idén. Colapinto egyértelműen jó választás volt Albon mellé, ezt a lépést már jóval a szezon korábbi szakaszában meg kellett volna lépni dehát utólag könnyű okosnak lenni.

Bakuban okkal lehetett büszke James Vowles a csapatára, hiszen egy 7. és 8. helyet hozott Albon és Colapinto, szárnyaltak azon a hétvégén. A szezon további szakaszában egyedül Austinban hozott egy 10. helyet Colapinto, ráadásul totálkáros autók tömkelegét kellett foltozgatni. Ezek mellett lehetett volna keresnivalójuk bőven a pontszerzés környékén, Las Vegas egy hatalmas kimaradt ziccer volt a csapatnak.

2025-re megszerezték a legerősebb elérhető pilótát a piacon, Carlos Sainz és Alexander Albon párosa hihetetlen biztatónak hangzik, reméljük a csapat képes lesz egy pontszerzésre alkalmas autót alájuk rakni…

Exit mobile version