‼ Bizonyítvány osztás : VisaRB
Yuki Tsunoda : 10/6.6
A mezőny jó ideje egyetlen japán versenyzőjének eléggé érdekes szezonja volt az idei. Az év elején egyértelműen a szezon egyik pozitívabb meglepetése volt a fiatal japán, hiszen a magyar nagydíjig bezárólag 7 vasárnapi és 1 sprintfutamon tudott fontos pontokat szerezni a RedBull junior csapatnak.
A szezon első felében úgy tűnt, hogy Tsunoda abszolút beérett és megérte várni évekig a RedBullnak, hogy a Honda által beprotezsált fiatal japánnak biztosítsák az F1-es lehetőséget hosszabbtávon.
Tsunoda oly annyira jól ment a szezon első felében, hogy ő volt a húzóembere annál a csapatnál, ahol a garázs másik oldalán egy Daniel Ricciardo ült egészen a szingapúri hétvégéig. Ez az, ami felkeltette a mi figyelmünket is, hiszen ezt senki nem várta, és komoly esélyessé lépett előre Sergio Perez esetlegesen megüresedő helyére.
A szezon második fele már kevésbé alakult jól Tsunoda számára, két alkalommal szerzett pontot és az autó fejlesztései sem sikerültek annyira jól, mint a vetélytársaké.
Ettől függetlenül jár a taps a japánnak, mert Interlagosban bekvalifikálta magát a 3. helyre.
Izgalmas jövő várhat Yukira, kevesebbet is hisztizett idén már, de lehet jövőre egy bizonyos Isack Hadjar átveheti ezt a szerepkört…
Daniel Ricciardo : 10/ 3.8
Elköszöntünk Szingapúr után valószínűleg véglegesen kedvenc méhészborzunktól, de soha ne mondd hogy soha. Daniel Ricciardo azon indokkal lett reaktiválva, hogy Sergio Perez helyét átvegye és 2025-ben ő lehessen Max Verstappen csapattársa. Spoiler alert : nem lett az, ehelyett érthetetlen módon nem működött a kezei között az autó. És ezt bizony Ricciardora is rá lehet húzni, nem véletlen hogy a ground effect érában tervezett autók egyikével sem tudott maradandót alkotni.
Elveszett az a tűz, az a Ricciardo akit mi ismertünk meg az évek során, és ezt igazán rossz volt látni, mert ennél ő egyértelműen jobb versenyző lehet mint amit meg tudott mutatni a szezon kétharmadában. De mivel egy jobb formában lévő Yuki Tsunodával nem bírt, így a RedBull Ricciardo menesztése mellett döntött. Nem volt egy szép búcsú, egy ilyen kaliberű versenyzőnek utólag méltóságteljesebb lett volna, ha nem hagyják szenvedni a szezon nagy részében.
Liam Lawson : 10/5.6
A szezon utolsó harmadára reaktiválták Liam Lawsont, és lehetőséget kapott ismételten dr. Helmut Markoéktól, hogy megmutassa a világnak mi fán terem a kiwi.
Lawson két alkalommal pontot szerzett, azonban nem túl bíztató, hogy Tsunodát egyetlen alkalommal sem tudta megelőzni időmérőn. Kicsit ferde ez a statisztika, hiszen öszességében szinte észrevehetetlen a különbség kettőjük között, a japán szimplán tapasztaltabb és ezt az előnyére tudta használni.
Lawson teljesen rendben volt, hozta a kötelezőt de hiányoztak azok a kicsi extra villanások amiket tőle megszokhattunk junior évei alatt
Nagyon úgy nézett ki, hogy Lawson csak autókázott az utolsó futamokon és saját magát igyekezett felkészíteni 2025-re, mert közel biztosak vagyunk, hogy lesz helye vagy a RedBullnál, vagy a VisaRB-ből RacingBullssá avanzsáló garázsban.
VisaRB : 10/5.3
A faenzai RedBull B csapat szezonja a vártnál talán jobbra sikerült, de mégsem lehetnek elégedettek a konstruktőri 8. hellyel. A szezon nagy részében jobbak voltak, mint pl a 6. helyen végzett Alpine, mégsem ők tudták az interlagosi lepattanót megszerezni a konstruktőri verseny hátsó traktusában. A szezon utolsó harmadában elmaradtak az eredmények, és joggal mondhatjuk, hogy ebben az évben bizony több volt, de sajnos amíg még lehetett addig nem maximalizálták ki a lehetőségeket a szezon első felében köszönhetően elsősorban egy Daniel Ricciardonak és rengeteg rossz stratégiai döntésnek.
Jövőre ennek jobbnak kell lenni, hiszen Laurent Mekis és dr. Helmut Marko ezt szeretné látni.
