Direkt vártam néhány napot ezzel a néhány sorral, gondolatmenettel, hogy legalább egy kicsit üljön el az Aston Martin Adrian Newey-vel kapcsolatos bejelentése által keletkezett eufória.
Tény, hogy a silverstonei székhelyű csapat nagyot húzott azzal, hogy sikerült leigazolnia a Forma-1 történetének valószínűleg legnagyobb tervezőzsenijét. A napokban kijött egy egészen brutálisan elképesztő statisztikai adat is, hogy a sorozat történetében szinte minden ötödik versenyt olyan autó nyert, amelyen a 65 éves szakember is dolgozott.
És itt jön a de… Egy pillanatig sem értem, miért gondolják, vagy kezelik rögtön tényként olyan sokan, hogy ezzel a húzással az Aston Martin és Alonso biztosan világbajnok lesz 2026-ban. Természetesen van rá esély, nem lehet azt mondani, hogy teljességgel lehetetlen ez az állítás. Viszont nagyon sok „apróságról” megfeledkeznek azok, akik máris odaadták a bajnoki címet Alonso(ék)nak. Ez ennél jóval komplexebb és sokkal több tényezőn múlik, íme néhány gondolat ezekről:
Az egyik, és talán a legfontosabb, hogy Alonso akkor már a 45. életévét tapossa majd a szezon kezdetekor, és bármennyire is zseni lenne a spanyol, a biológiával, a korral, a reflexek megkopásával nem lehet mit tenni, bármennyire is szeretnénk. Ezen semmiféle felkészülés, edzés, kondi, stb sem segít. A tudás az megmarad, az megmaradt Schumachernél, Vettelnél, Kiminél, és sok másnál is, de ez már nagyon nem az ötvenes évek, amikor 40-45-50 éves pilóták is a győzelmekért és címekért harcoltak…
A másik, ami szintén olyan fontos lehet, 2026-ban ismét gyökeres változásokon esik át a sportág, és hát hiába tér vissza a Honda telje értékű partnerként az Aston Martin oldalán, semmi sem garantálhatja az instant sikert. Még Adrian Newey sem. Nem kell sokáig visszamenni az időben, 2014-21 között Newey sem talált ellenszert a Mercedes magasan erősebb erőforrása ellen, és pont a periódus elején, 2014-17 között a Red Bull mindössze nyolc futamygőzelmet aratott négy szezon alatt, és közük nem volt a világbajnoki címekhez, hiába végeztek kétszer is a négy év alatt a második helyen a konsturktőri bajnokságban (mindkét ezüstérmes idényben 300 pont környéki volt a hátrányuk).
A már említett Honda visszatérés sem jelent garanciát a sikerre. Ehhez ismét nem kell messze menni, 2015-17 között a japán gyártó a McLaren oldalán, és pont Alonsoval az egyik autó volánja mögött bukott óriásit (GP2-es motor, ugyebár… ). 2015-ben és 2017-ben utolsó előttiek lettek a kontruktőri bajnokságban, 2016-ban hatodikok, de abban a szezonban is versenyen két ötödik hely volt a legjobb eredményük, Ami pedig Alonsot illeti, 2015-ben 17. lett az egyéni bajnokságban, 2016-ban 10., míg 2017-ben 15. helyen végzett.
A már említett új korszak, az új autókkal és új szabályokkal. Előre lehetetlen megtippelni, mi lesz, kinek fog kedvezni, ki kapja el jobban az egészet. Ami viszont megemlíthető, hogy (ha lehet így fogalmazni) az Aston Martin dolgát megpróbálja majd megnehezíteni minimum négy másik istálló: Ferrari, Red Bull, McLaren és a Mercedes. És legalább négy-öt másik pilóta is. Ez a négy gárda addig mondhatni biztosan az Aston előtt lesz majd, és hát nagyon nem egyszerű csak úgy átlépni négy másik csapaton, változhat a szabályzat bármennyit. Persze, persze, ott van a Brown GP 2009-es példája, dehát az inkább a kivétel erősíti a szabályt kategória, mintsem egy rendszeresen megtörténő, vagy visszatérő sikersztori.
Amiről egyelőre sokan nem beszélnek, de nagyon fontos tényező lehet: Max Verstappen. Már most épp elég boxutcai hír, pletyka van arról, hogy Lawrence Strollék már egy ideje tárgyalnak a holland pilótával, akit mindenáron magukhoz akarnának csábítani. Ez azt is jelentheti, hogy amennyiben a holland odaigazol, akkor Alonsot akár ki is rúgják, vagy találnak egy olyan formulát, amivel a spanyolt eltávolítják (khmmm, hogyan is került pont Alonso a Ferrarihoz anno?). Persze csapattárs is lehetne a két sztár, de akkor nagyon nagy eséllyel nem kérdés, hogy ki lenne a csapatnál az elsőszámú pilóta… Nyilván ezek jelen pillanatban csak pletykák, de abban azért biztosak lehetünk, hogy a jelenlegi (mondjuk úgy, hogy csak az egyik) legjobb pilótát biztosan bármelyik topcsapat szívesen látná a közelékein belül.
Ezeket látom én jelen pillanatban a legfontosabbnak, de természetesen kismillió másik tényező közbeszólhat. Aki rendszeresen követi a Forma-1-et, az tudja, minden milliméter, minden centiliter, minden lóerő, minden trükközés, és megannyi más (akár illegális) megoldás számít ebben a sportágban.
Ugyanakkor mindez nem azt jelenti, és egyetlen pillanatig sem állítom, hogy Alonso 2026-ban (vagy utána) sem lesz háromszoros világbajnok, még azt sem, hogy nem lesz rá esélye. Mert igenis lehet rá esélye, összejöhet a tündérmese. Fontosnak tartom kiemelni, hogy nem LESZ, hanem LEHET rá esélye. És, bár nem vagyok Alonso szurkoló, nekem is ugyanolyan jólesne egy ilyen kimenetel, nagyon megérdemelné Nando. De ez nem csak rajta és/vagy Adrian Newey-n áll majd, ez holtbiztos. Sőt, megkockáztatom, hogy kevés esélye lesz rá. Nagyon sok mindennek klappolnia kell ahhoz, hogy a spanyol újra a csúcsra érjen.
Ha fog még valaha egyáltalán…
/Galacy/
