Argentin csodavárás a Williamsnél
Logan Sargeant idény végi menesztése a Holland Nagydíj szombati szabadedzésén történt újabb balesetével már megpecsételődött és a kockás zászló belengetése után a Forma-1-es közösség gyakorlatilag egy emberként várta a távozásáról szóló hivatalos bejelentést. Az egész hétvégén olvashattunk különböző scenáriókat a lehetséges beugró pilótákról, legyen szó akár a Mercedes házatájáról érkező Mick Schumacher – Kimi Antonelli kettősről, az Alpine-tól kiutált Esteban Oconról vagy a Red Bull-lal se veled-se nélküled kapcsolatban álló Liam Lawsonról. Végül James Vowlesék minden előzetes spekulációnak beintve annak a Franco Colapintónak szavaztak bizalmat, akire szó szerint senki se számított és mindenki azt próbálja meg kideríteni, hogy miért az argentin pilóta kapta meg a másik Williamst.
Mielőtt Colapintóra rátérünk vegyük végig miért nem az előbb említett úriembereket láthattuk az Olasz Nagydíjon williamses overálban. Esteban Ocon pletykára jómagam soha se ültem fel, lévén már júliusban a franciák csapatvezetése megtorpedozta a váltást abból az okból, hogy Oconnal a fedélzeten véletlenül átugorják az Alpine-t a pontversenyben. Azóta meg hiába került a képbe Flavio Briatorre és Oliver Oakes, a francia pilóta aránylag jól viselkedett, nem volt különösebb ok az eltávolítására. Ezzel szemben Liam Lawson újabb beugrására jóval nagyobb esélyt láttam és a pletykák szerint James Vowles elsőkörben az új-zélandira vetette ki a hálóját. Csakhogy a Red Bull mindössze a következő három versenyhétvégére lett volna hajlandó kölcsönadni a saját neveltjét, teljes idényre nem. Úgy tűnik Christian Hornerék részéről a kifelé tett nyilatkozatok ellenére nincs100 %-os bizalom Sergio Pérez és Daniel Ricciardo felé és úgy számolnak, jó eséllyel szükségük lehet Lawsonra, vagy legalábbis sakkban tarthatják vele a mexikói-ausztrál kettőst.
A mercedeses vonalra rátérve Andrea Kimi Antonelli beültetésére se volt nagy esély, lévén ha a Mercedes forszírozni akarta volna az olasz felugrását a Forma-1-be, akkor már Zandvoortban őt láthattuk volna Albon mellett. Az idei évben a Forma-2-be így is óriásit ugró 18 éves versenyzőt a jelek szerint nem akarták még egy sokknak kitenni és az általában látott gyors felvitel helyett a viszonylag lassú felkészítés mellett döntöttek Toto Wolffék. Utólag jó döntésnek is tűnik, hogy a Williams közelébe nem engedték az olaszt. Kínos lett volna, ha a Parabolicában Sargeant korábbi autóját látjuk összetörve. Így – gondolhattuk – maradt Mick Schumacher, mint egyetlen reális opció, aki több szempontot is kipipált. Tapasztalt pilóta, ismeri a sorban érkező pályákat Las Vegas kivételével, óriási marketing/PR értékkel bír és így szponzori pénzeket is megtud mozgatni, amire Sargeant kirúgása miatt a csapat költségvetésének is nagy szüksége lett volna. Ezentúl aránylag egy megbízható pilóta, aki alapvetően keveset hibázik, mégha a mai napig nem értem azt a démonizálást a német pilóta irányába, amivel egyes újságírók etetik az olvasókat. (Aki nem hiszi, nézze át a korábbi pályafutását és a jelenlegi WEC szezonját.) Emellett egy igazi versenymenő, aki ebben a sűrű mezőnyben az autónak passzoló pályákon képes lecsípni a pontokat, erre 2022-ben láttunk példákat.
No de most nem Mick védőbeszédét akarom írni, hanem a miértekre a választ kifejteni. A közösségi hálón elterjedt az a pletyka, hogy a német pilótát az Alpine WEC programjához való kötelességei miatt nem engedték el a Williamshez. Ha megállunk egy pillanatra és gondolkodunk, akkor hamar rájövünk, hogy ez nettó hülyeség. Melyik, a Forma-1-es visszatérésre közel kerülő pilótának lenne olyan szerződésre, amely miatt egy másik bajnokságot kell favorizálnia a királykategória helyett? Azt a menedzsmentet, amely egy kliensével ilyen szerződést irat alá, az lendületből ki kellene rúgni. Sebine Kehmből évtizedes rutinnal a háta mögött ezt nem tudom kinézni. Később James Vowles elmondta az igazságot: a csapatfőnök de facto kijelentette, hogy a német tartalék pilóta nem üti meg a Forma-1-es szintet az ő szemében, mégha nem is ezekkel a szavakkal. Az ezt követő népharag és annak jogossága szintén nem ennek a posztnak a témája, az ellenben igen, hogy a jelek szerint Mick egyáltalán nem volt képben.
Így pedig eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag mindegyik főjelöltet lehúzhattuk arról a bizonyos listáról és szó szerint a semmiből érkezett meg a Franco Colapinto bejelentés. A szakma előzetes megdöbbenését mutatja, hogy Mészáros Sándor, akkreditált Forma-1-es újságíró elmondása alapján, a riporter társaival előzetesen összerakott listán csak a 6. helyen szerepelt az argentin. Colapinto nem komoly jelölti státuszára pedig bőven volt is oka nem csak a hivatásos szakmabelieknek, hanem a szurkolói társadalomnak.
Ha röviden akarjuk jellemezni Franco Colapintót, akkor ő tekinthető a főjunior szériák „állatorvosi lovának”, vagyis egy átlagos pilótának. Egy nagyon gyenge mezőnyben aratott domináns Spanyol Forma-4-es bajnoki címmel, egy Formula Renault Európa Kupa és a Toyota Racing Series 1-1 összetettbéli bronzéremmel, illetve némi WEC-ben, Európai-Ázsiai Le Mans szériákban szerzett tapasztalattal érkezett meg a Forma-3-ba 2022-ben. Alias egy üléses szériákban eddig a pontig maradandót nem alkotott. Bár jól kezdődött az első bahreini hétvégéje a Forma-3-ban egy pole-pozícióval és egy főfutamos ötödik hellyel, ezt követően az időmérői rendre borzalmasan sikerültek, a Top-10-en belülre is csak három alkalommal sikerült kvalifikálnia magát, top-5-ön belülre is csak Zandvoortban. De facto a sprintversenyek fordított rajtrácsaiból élt meg, amit mutat, hogy mindkét győzelmét és a maradék három dobogós eredményéből kettőt is ennek köszönhetően húzott be. Második éveben sikerült jelentősét előre lépnie, sokkal kiegyensúlyozatabban teljesítet a kvalifikációkon, csupán két alkalommal nem tudta magát a top-10-be beverekedni, azonban a top-5-öt továbbra is ritkán érte el. A melbourne-i duplanullázást leszámítva csak két futamon nem szerzett pontot, ezen kívül 5 dobogós eredményt tudott felmutatni benne két sprint futamos győzelemmel. Azonban az év végi összetettben szereztt negyedik hellyel se éreztük benne az átütő erőt, a generációs tehetséget.
Az idei újonc Forma-2-es szezonja igazi hullámvasútként fogható fel. A kvalifikációkon mutatott tempó újra az inkonzisztencia jeleit mutatta, a Barcelona-Spielberg-Silverstone hármas kivételével a top-5-be nem tudta magát beverekedni se előtte, se utána. A versenyeken se alkotott alapvetően olyan kiemelkedőt az argentin ifjú. A bahreini főversenyen mutatott felzárkózásán kívül – amikor a 15. helyről rajtolva a 6. helyig kapaszkodott fel – egy versenyzői közhelyet lehet említeni az esetében: az időmérős teljesítménye határozta meg a futamon elérhető maximális eredményét. Ha fordított rajtrács miatt vagy a főfutamon jó helyről indulhatott akkor elhozta a dobogót vagy az erős pontszerzést, de kedvezőtlenebb helyzetből nem tudta a világot megváltani. Így a Belga Nagydíj hétvégéig 96 pontot ,1 sprintfutamos győzelemmel további 2 dobogóval és még 7 pontszerző hellyel a tabella hatodik helyén állt, ami egy újonctól nem volt egy rossz teljesítmény, de egy Forma-1-es belépőhöz mindenki kevésnek gondolhatta.
Viszont a Forma-3-ban és Forma-2-ben mutatott teljesítmény egy dolog, amit sok Forma-1-es csapat sokkal kisebb súllyal számítja be a döntési folyamataiba, mint a szurkolói társadolon. Helyette inkább a teszteken gyűjtött, a külső szemek számára láthatatlan adatokra támaszkodik. A hírek szerint így győzte meg Andrea Kimi Antonelli Toto Wolffot a leigazolásáról, és Jack Doohan az Alpine vezetését. Nos Franco Colapinto esetében még ez a tétel se feltétlen igaz. Legalábbis meglepődnék, ha írd és mond összesen egy újoncok tesztje és egy szabadedzés után azonnal benne látták volna a megváltót. Utóbbi ráadásul Silverstone-ban esett meg, közel a nyári szünethez, ami lehetőséget adott volna arra, hogy rövid mérleges után már Zandvoortba Colapintónak adják az amerikai autóját. De mint láthattuk, nem így történt. Sőt, mint láthatjuk, erre nem is lett volna szüksége.
Eleve a mai Forma-1-ben nagy divat a háttérben zajló hosszas felkészítés a nagyszínpadra. Erről Oscar Piastri tudna mesélni, az ausztrál versenyző 2021-2022 között gyakorlatilag az Alpine tesztcsapatával Európa és a Közel-Kelet versenypályáit végighaknizta majd a szerződéses botránya után a McLarennel folytatta a tesztelést. Egy közvetlen debütálás előtt álló junior pilóta esetében ez nem is lenne meglepő, csakhogy Colapinto esetében erről szó sem volt. Ne felejtsük el, hogy Spa-Francorchampsban véget ért a Carlos Sainz-saga és bejelentették, hogy a spanyol pilóta lesz Alex Albon csapattársa. Ez pedig a gyakorlatban azt jelentette, hogy 2026-os szezon végéig üresedés nem lesz a Williamsnél, junior pilótákkal nem kell számolni évekig. Ezért is volt furcsa, hogy nem egy tapasztaltabb versenyzőhöz nyúlt James Vowles rövid távú megoldásként. Hiába hangoztatta Vowles, hogy ezzel a lépéssel a jövőt akarják építeni, csakhogy a Forma-1-ben ez a hosszútáv nem létezik versenyzői szinten gyakorlatilag. Théó Pourchaire-t is a Sauber évek óta úgy felkészítette a Forma-1-be, hogy végül már nem is számolnak a franciával.
Nehezen találom az értelmét a Romain Grosjean-i útnak, hogy egy félévés beugrás után újabb két évnyi parkoló pálya következzen. Egy nagy tehetséget minél hamarabb állandó jelleggel akarnak a csapatfőnökök a Forma-1-be jutattni, ellenkező esetben a pilótával kapcsolatban fontos kérdéseket/kételyeket kell feltennünk. Ez esetben, hogy akkor miért repült rá James Vowles Carlos Sainzra és miért nem korábbi főnökét, Toto Wolff példáját követte?
Akkor mégis mi győzhette meg a Williamst Colapinto beültetéséről? Az argentin versenyző egyik főerénye, hogy keveset hibázik. Furcsa ezt mondani, főleg a bakui első szabadedzésen látott kisebb autótörése után, de az idei Forma-2 es szezonban is csak Jeddahban esett ki saját hibájából, miután a főfutamon koccolta a falat. A hibamentességének köszönhetően tudott az idei melbourne-i sprintfutamon előre törni, miközben a versenytársak a rajtnál a bukótérből tértek vissza vagy futam későbbi szakaszában egymást lökték ki. A Williamsnek pedig egy ilyen pilótára van szüksége, aki az autót képes egyben hazahozni és a helyzeteket kihasználni.
További segítséget jelenthetett a debütálásához az argentin pénzek megérkezése. Franco Colapintónak pályafutása junior szakaszában nem éppen bőkezű támogatókkal rendelkezett, a Forma-2-es induláshoz szükséges pénzösszeget alig tudta a menedzsmentje előteremteni. Azonban amikor felmerült, hogy házon belülről pótolnák Sargeantet, hirtelen több argentin szponzor is megjelent a csapat házatáján. S bár James Vowles tagadta, hogy a szponzori pénzek közrejátszottak volna a döntésben, de a pletykált versenyenkénti 450 ezer dollár ha nem is óriási összeg – egy egész szezonra kivetítve csak 10 millió dollár – arra azonban elegendőnek bizonyult, hogy Sargeant távozásával kieső költségvetési lyukat részben betömjék.
Nekem úgy tűnik, hogy Franco Colapinto korai bevetésével a Williams csapatvezetése beakarja magát biztosítani egy esetleges időelőtti Sainz lelépésre. Bár Vowles tagadta, hogy a spanyol versenyző szerződésében kilépési záradék lenne a 2026-os szezon előtt, de szinte minden jel ennek ellenkezőjére utal. Így pedig adott esetben lenne kihez azonnal nyúlni és a hosszas keresgélési procedúrát kihagyni. Lényegében egyfajta Liam Lawson-i úton folytatná az argentin: beugrás majd egy évnyi tesztelés és készenlébe helyezés és ezt követően állandó versenyzői ülés. Ez az eshetőség már sokkal jobban megmagyarázza, a „jövő építése” mondatot és egy valódi bevett gyakorlat a Forma-1-ben.
Az érvek és ellenérvekre nézve bennem az fogalmazódott meg, hogy a Williams Franco Colapintótól a csodát várja. Valamilyen úton-módon maradjon közel Albonhoz, gyűjtsön pár pontot, így megelőzzék az Alpine-t a konstruktőri tabellán és vigyázzon az autóra, amíg Sainznak át nem adja a kormányt. Mindeközben szerezzen némi tapasztalatot és bizonyítsa be, hogy hosszútávú megoldást is jelenthet a Williamsnek. Eddig pedig az én kételyeimre is rácáfol az argentin fiú.
Tapasztalatlansága ellenére jól ment Monzában és a bakui 9. időmérős eredménye is a szenzációs kategóriába esik. Ellenben ott van bennem a kis-ördög, hogy minden csoda történet a legtöbbször csúfos véget ér – hello Nyck de Vries – és hamar a kegyetlen valóság jön szembe. Jelenleg egy egész Forma-1-es közösség bízik abban, hogy ezúttal nem egy imposztort látunk a kék overálban, hanem Lisan al Gaib-ot.
/Danika