Site icon Padlógáz

Oliver Bearman, a Ferrari zsákbamedvéje

Oliver Bearman, a Ferrari zsákbamedvéje

Oliver Bearman személyében folytatódik a közel két tizedes múltra visszatekintő Ferrari támogatott versenyzők sora a Forma-1-ben. Előélete, erősségei és gyengeségei figyelembe vételével talán Charles Leclerc után a legjobb saját nevelésű pilótájuk a 19 éves brit, aki a kikövezett úton, egy ügyfélcsapatnál, jelen esetben a Haasnál kezdheti meg a „valódi” királykategóriás pályafutását. De mire számíthatunk Bearmantól a nagyszínpadon?

Először is szögezzük le, hogy az idei 2024-es eredményeit tartalmazó papírokat össze kell gyűjteni és kukába kell hajítani. Miért? Mert Bearman 2025-ös bemutatkozása jószerivel már tavaly eldőlt az eddigi elmondások alapján. A újoncoktól alapvetően ódzkodó Günther Steiner is azonnal dicsérte a fiatal britet és a korábbi eredményeinek hála ( német és olasz Forma-4-es bajnoki cím, Forma-3-as összetettbeli harmadik hely, Forma-2-es újoncként év végi hatodik hely) már az újoncok tesztjére megvoltak a szükséges szuperlicence pontjai. Ezt követően minden csak extra volt és a Haas vezetőségének abban kellett megbizonyosodnia, hogy nem esik vissza Bearman szignifikánsan. Jelentem nem történt meg, legalábbis minden magyarázható, de erre majd később visszatérek.

Az első bekezdésben említett „valódi” pályafutást jogosnak érzem megemlíteni, hiszen mint mindenki tudja Jeddahban Carlos Sainz vakbélgyulladása miatt már debütált a Forma-1-ben, ráadásul a Ferrarinál. A világ egyik leggyorsabb, legszűkebb pályáján a legnagyobb média figyelem ellenére szinte kiválóan helyt állt és a hetedik helyen ért célba Szaúd-Arábiában. Ezzel pedig rögtön meg is mutatta az egyik legnagyobb erősségét: kiválóan kezeli a nyomást. De nem csak Jeddáhban lehettünk ennek szemtanúi, hanem tavaly Mexikóvárosban is. Ayao Komatsu emlékezett vissza, hogy első szabadedzésén tökéletesen megértette a csapat prioritását és az egykörös villongások helyett azt tette, amire a csapat kérte. Az sem lendítette ki, hogy az autója meghibásodott és emiatt értékes időt veszített. A srácból árad egyfajta természetes nyugodtság.

Az idei Szaúdi-Arábiai Nagydíjon más erényeiről is tanúbizonyságot tett: jó a gumimenedzsmentben. Gyakran látjuk mostanság, hogy egy újonc pilóta kezdetben rendre megszenved a Pirelli gumik életben tartásával a Forma-1-ben. Ezzel a problémával sokáig küzdött Charles Leclerc, Oscar Piastri 1,5 évnyi tapasztalattal a háta mögött is rendre felzabálja az abroncsait. Szintén Komatsutól tudjuk, hogy Bearman ebben már jeleskedik és ha egy etap elején kicsit túl is használta a tappancsokat, képes volt korrigálni és visszatérni a helyes útra. De nem csak a japán csapatfőnök szavai támasztják ezt alá: szintén a jeddahi futam adatait böngészve tűnik ki, hogy az utolsó etapja gyakorlatilag a csapattárs Leclercével volt egyenlő, amikor végre összhangba került a Ferrarival. De korábbi junior kategóriás futamain is láthattuk, hogy mindig tudott tartalékolni a versenyeken és egy-egy rohamot megindítani az utolsó körökben, részint ennek is köszönhető a tavalyi bakui sprintversenyen aratott győzelme.

Amit még erősségként érdemes kiemelni, hogy test-test elleni csaták közben nem csinál butaságot, nem miatta lesz ütközés a vége egy párharcnak. Ellenben egy-egy versenyhelyzetet kiválóan lát meg, gondolhatunk akár a Kimi Antonelli ellen bemutatott előzésére Monacoból, vagy ahogyan Yuki Tsunodát gyűrte le Jeddáhban. Illetve mivel a pénzügyi és marketing szempontok is fontos szerepet játszanak egy-egy pilóta leigazolásában a Forma-1-ben, érdemes megemlíteni, hogy Bearmannak egy nagyon pozitív és kedvelhető kisugárzása van, valamint édesapja alapító tulajdonosa és vezérigazgatója az Aventum Group nevű biztosítási cégnek. A pénzügyi háttér tehát adott.

Gyengeségek kapcsán ami az elmúlt évek eredménylistájára tekintve látunk, az a magas szintű konzisztencia hiánya. A 2022-es Forma-3-as szezonjában bár nyolc dobogó összejött 9 versenyhétvége alatt 18 futamból, de ebből mindössze egyetlen egyszer ünnepelhetett a pódium legfelsőbb fokán. Egy évvel később a Forma-2-es újonc idényében már összejött négy futamgyőzelem, ellenben ebből kettőt Bakuban ért el és ezen kívül csak további egy dobogót gyűjtött össze. Bár vannak bizonyos felmentő tényezők az ő esetében, amikor önhibáján kívül masszív pontszerzéstől fosztották meg, pl.Théó Pourchaire-től kitorpedozás Jeddahban, Victor Martin által kilökés Zandvoortban, azonban meglátásom szerint a főindok a gyengébb időmérős teljesítményből fakad. Forma-3-ban nulla kvalifikációt nyert meg és emiatt nem tudott többször is a futamgyőzelmekért harcolni. 2023-as Forma-2-es idényre sikerült javítania ezen hiányosságán és háromszor is a leggyorsabbnak bizonyult péntekenként, viszont négyszer is a 13 kvalifikáció során nem sikerült a top-10-be kerülni, ami rettentő sok ezen a szinten. Tavaly Liam Lawson beugrása esetén is megemlítettem, hogy valódi bajnoki kihívó lehessen a jövőben muszáj konzisztensebbnek lennie az időmérő edzéseken és így a futamokon. Bearmannak ugyanezt a feladatot kell megoldania.

Ennél kisebb red flag Bearman esetén, hogy mennyit fejlődött 2023-ról 2024-re. A Prema relatíve gyengébb szereplése, a jeddahi Forma-2-es futamok kihagyása és az a tény, hogy az ő leigazolása tavaly megpecsételődött igazából nem volt túl sok motivációnak hagyott helyet a nevelőszériabán. Innentől kezdve leegyszerűsítve elég volt csak arra figyelnie, hogy ne tilttassa el magát a versenyzéstől, ne legyen rendre tökutolsó a versenyeket, mivel a Forma-2-es hétvégén történő eredmények nem számítanak már a jövője szempontjából. Ezt a tényt Ayao Komatsu az idei évben többször is kijelentette. Így nem tudjuk, hogy a fiatal brit mennyire feszegette a határait és hol áll a kortáraihoz képest tehetségszinten. Már pedig a Ferrari jelen tudásunk szerint benne látja Charles Leclerc és/vagy Lewis Hamilton helyettesét évek múlva és két ilyen magas szintre helyezett pilótát csak a legjobb fiatalokra érdemes majd egy napon leváltani. Nehogy az olaszok a Haas vezetésével karöltve később a falba verjék a fejüket, mert a brit mellett túl hamar köteleződtek el, miközben egy új szupertehetségre más lecsap. Erre a lehetőségre meglehetősen kicsi is az esély, mégis érdemes ezt a fejünkben tartani és később emlékezni rá.

Rossz kimondani, de Oliver Bearman egy kisebb zsákbamacska/medve ebben a pillanatban. Mutatott nagyon sok erényt, amellyel a Forma-1-ben a legjobbak között lehet. De a tény, hogy a Ferrari pontosan milyen tehetségszintű srácot ad át a Haasnak némi kételynek ad helyet, mégha az előélete és a rendelkezésre álló adatok impozánsnak is tűnnek.

/Danika

Exit mobile version