Site icon Padlógáz

Junior figyelő a Hungaroringről, főszerepben Antonelli – Tsolov – Verschoor

Junior figyelő a Hungaroringről, főszerepben Antonelli – Tsolov – Verschoor

A vasárnapi F2 és F3 eseményeket követve előbb Nikola Tsolov – aki az Alpine akadémia F3-as juniorja és Fernando Alonso által támogatott fiatal – tudott diadalmaskodni egy kiegyensúlyozott versenyen. Tsolov ezzel bebizonyította hogy nem csak sprintfutamon kell vele számolni, illetve rendkívül fiatal kora ellenére (17 éves) lehet egy egész korrekt pályafutása minimum az F2-ig. A bolgár oroszlán (ahogy hazájában nevezik) másodéves az F3-ban és elég veretes előélettel toppant be, de tavaly úgy nézett ki hogy nagyobb a füstje mint a lángja, igaz, tavaly épp hogy betöltve a 16. életévét vágott bele az F3-nak.
Tsolov még összeszedetlen fejben és vannak értelmetlenül agresszív megnyilvánulásai, ami akkor válna az előnyére, ha okosan tudná kihasználni.
Mindenesetre Tsolovon is érdemes rajta tartani a szemünket, mert a tempó kezdd megmutatkozni, és Fernando Alonso nem véletlen támogat versenyzőket, bár Pepe Martiban (F2) az utóbbi időben valamennyien el kezdtek kételkedni, hogy valóban akkora tehetség e.

Kimi Antonelli pedig vasárnap egy hibátlan versenyt futott, főfutamgyőzelmet szerzett amivel a bajnokságban is szépen lépked előre. Ezt a tendenciát vártuk tőle, hogy belerázódjon a junior közegbe, nem kell itt szemlátomást azonnal Lewis Hamilton és Max Verstappen szintű villanásokat látni egy 17 éves fiataltól. Ez csak a sajtó által felfújt felesleges nyomásgyakorlás és visszájára sülő promótálás olyan értelemben, hogy az általános Antonelli vélemény kételkedhet benne. A Mercedes a privát teszteken úgyis tudja a valóságot, és majd megtudjuk idővel, hogy mit terveznek vele valójában.
Hatalmas tapsot érdemel az olasz fiatalember, mert zseniális versenyzést bemutatva nyerte meg a vasárnapi versenyt (a szombati sprintet az értelmetlen gumiválasztás miatt nem kommentálnánk inkább).

Richard Verschoor habár nem annyira számít juniornak már, de kiemelnénk, mert egész hétvége alatt szárnyalt. A Trident holland versenyzője megnyerte a szombati sprintet, azonban tendenciává kezdd válni, hogy Verschoor győzelmeit az FIA rendszeresen szabálytalanság miatt elveszi.
Számadatokban : 7 F2-es győzelme lehetne pályafutása során, azonban 4 alkalommal is kizárták az első rajthelyről. Van nála szerencsétlenebb F2-es pályafutás?
A holland Verschoor 4. évét tölti az F2-ben és képes megvillanásokra, de nem konzisztens versenyző és számára hatalmas kérdőjel, hogy merre viszi a jövő a szezon befejeztével.

Exit mobile version