Úgy hírlik, komoly nehézségekbe ütközne az istálló, amely szerződtetni akarná Adrian Neweyt – ez főleg a Ferrarira és Aston Martinra lenne érvényes, akik főleg a soraikban szeretnék tudni a tervezőzsenit. Annak ellenére, hogy több forrás is arról számolt be tegnap, hogy Newey azt mondta a Red Bull csapat néhány tagjának, hogy el szeretné hagyni az istállót.
Amint tegnap mi is beszámoltunk róla, a brit mérnöknek 2025 végéig van szerződése, ezt a Red Bull tegnap este egy közleményben is egyértelművé tette. Viszont a Motorsport értesülései szerint a bökkenő az lenne, hogy amennyiben Newey mégis távozna az idei szezon végén a Red Bulltól, a szerződésében különböző záradékok is vannak, közülük az egyik az, hogy további minimum egy évig nem csatlakozhat más istállóhoz és nem dolgozhat együtt egyetlen riválissal sem, ez esetben is csak 2026-ban írhatna alá máshova.
Amennyiben kitöltené a jelenlegi szerződését, akkor legközelebb csak 2027-ben csatlakozhatna bármelyik másik csapathoz, és ez esetben munkájának esetleges eredményei legnagyobb valószínűséggel csak 2028-tól lennének érezhetőek.
Mindkét szcenárió jócskán megnehezítené a Neweyt leigazolni kívánó istálló szándékait, ugyanis a csapatok már most készülnek a következő szabályciklusra, amely 2026-ban kezdődik, illetve a másik bökkenő a tervezőlegenda életkora lenne, hiszen idén már 66 éves lesz.
A Motorsport szerint csak úgy tudna létrejönni rövid idő alatt Newey másik csapatba igazolása, ha megállapodás születne a felek – Newey, Red Bull és az őt leigazolni szándékozó csapat – között, és kivásárolnák a szakembert a szerződéséből. Erre azonban a portál szerint kevés az esély, hiszen minden bizonnyal nagyon sok pénzébe kerülne ez az esetleges kérőnek.
