Az elmúlt 5 futam nyertesei, így láttuk Mi!
Összeszedtük Nektek, hogy az elmúlt 5 futamon szerintünk kik azok, akik nyertesnek tekinthetőek. Ugyanúgy csapatok és versenyzők kerülnek előtérbe elsősorban.
1. McLaren
A nagy múltú brit istálló tökéletes iskolapéldája a „from zero to hero” eseménynek. A tavaly év eleji borzalmas formát a McLaren folyamatosan javuló teljesítménnyé tudta fejleszteni szép lassan, és a gödörből felmászott majdnem a hegycsúcsra. Rajtelsőség, ráadásul Piastri révén egy katari sprintgyőzelem volt tavaly a csúcs. Idén a Mclaren erősen kezdett, Norris révén sprint rajtelsőséget szereztek Kínában és már 2 dobogót is szerzett, míg Piastri erős pontszerző és a kötelezőt bőven hozza. Egyértelműen 3. erő a csapat, és szerencsésebb napokon a Ferrari sem tud velük mit kezdeni, lásd Kína.
Nekik van jelenleg a legizgalmasabb pilótafelállásuk, és hosszabb távra le vannak kötve.
Az örök kérdés ismét feltevődik, hogy mi kell Lando Norrisnak ahhoz, hogy futamgyőzelmet tudjon ünnepelni végre valahára?
2. Carlos Sainz
A Ferraritól távozó spanyol élete formájában azóta, hogy bejelentették Hamiltont a helyére, mínusz egy vakbél. Sainz egy futammal kevesebbet ment eddig, mint Leclerc, azonban így is csak 7 pont a lemaradása, mert a 4 futamából 3 versenyen dobogóra állt, és nyerni tudott Ausztráliában. Sainz valamennyi csapatnál elég jó tárgyaló pozícióban van, szerintünk a Mercedes lesz a befutó csapat egy 1+1 éves szerződéssel. Leclercel szemlátomást jó párost alkotnak a pályán, de a Kínában történt kakaskodás kettőjük között kicsit a csapatmunkára rárakhatja a bélyegét.
3. Nico Hülkenberg és a Haas
A középmezőny vezére a Haas német versenyzője, és a szezonnyitó bahreini hétvégét leszámítva ott van a 10. hely körül, 3 alkalommal nagyon fontos pontot/pontokat tudott szerezni, illetve azt se felejtsük el, hogy a csapat Magnussent ráállította Dzsiddában Hülkenberg hátvéd szerepére az első pont érdekében, ez egyértelmű taktikai plusz pont. Hülkenberg és a Haas házassága jól működik, ha akad lepattanó pont, ennek egyértelmű főesélyese a tapasztalt német. 99%-os eséllyel Audi ülés néz ki neki, csak a kérdés mikor tud átülni a jelenleg nem túl erős Sauber egyikébe.
Ha így folytatja a Haas, akkor 7. hely nézhet ki nekik jelenleg az év végén, de még eléggé a szezon elején járunk.
A RedBull versenyzés szempontjából ugyanúgy felfért volna ide, de nem illik biztosra fogadni, illetve a háttérben azért voltak blamák bőven. Yuki Tsunoda is simán felfért volna, de szerintünk nem akkora nyertes eddig, mint a fentebb felsoroltak valamelyike, mert ezt várjuk eddig Yukitól idén minimum.
