Fantasztikus 4-es, a Joe Gibbs Racing!
A 4 autós Toyotás kontingens erős 4 pilótával vágott neki a 2023-as idénynek, sokáig úgy tűnt, hogy egyértelműen a legerősebb csapat lehetnek a szezonban, de nem tartott ki a lendületük a bajnoki döntőig. A két veterán és két tehetséges fiatal felállás igen kifizetődő felállás, és szimpatikusnak is tűnhet a semleges szemeknek.
– Denny Hamlin #11
A veterán Hamlin mindent megnyert már a Cup Series mezőnyében amit lehetett, azonban a bajnoki cím még hiányzik a polcról. A Nascar legmegosztóbb embere, szókimondó, agresszív és ravasz stílusa jutatta a közönség által főgonosznak kikiáltott helyzetbe, mondjuk ki : Nem kedvelik Hamlint a szurkolók alapjából véve.
3 Daytona 500 sikere van kupás pályafutása során, minden évben bajnoki címre esélyesként érkezik az 52 futamgyőzelemnél járó Hamlin. Egy borzasztóan erős versenyző.
– Martin Truex Jr. #19
A másik veterána a csapatnak, 2017 Cup bajnoka, és talán az egyik legérdekesebb tagja a mezőnynek. Truex azon versenyzők közé tartozik, akinek az ember szívesen szurkol, bár valószínűleg a 2024 lesz az utolsó teljes szezonos idénye a kupában. Tavaly pocsék év kezdet után végül bezsebelte az alapszakasz bajnoki címét egy erős szezonközépnek köszönhetően, hogy aztán egy pocsék rájátszást mutatva elherdálja az összes pontelőnyét.
– Christopher Bell #20
Bell 2022-ben és 2023-ban is karnyújtásnyira volt a bajnoki címtől, zsinórban két év a bajnoki négyesben ritkán jön össze valakinek, Bell pont egy ilyen versenyző. Állandó vendége a versenyeken a top10ben a 29 éves versenyző, nagyon összeszedett és koncentrált versenyző, bátran kimondhatjuk hogy 2024 egyik főesélyese ő is.
– Ty Gibbs #54
Egy ígéretes fiatal, egy faragatlan gyémánt az öreg Joe Gibbs unokája, Ty. 2022-es Xfinity bajnokként érkezett meg Kyle Busch helyére a csapathoz, és egész pofás bemutatkozó évet zárt. Mindösszesen Chase Eliott végzett előtte a pontversenyben azok közül a pilóták közül, akik nem jutottak be a rájátszásba. Erős szezon ígérkezik a 21 éves fiatalnak, és kinéz neki egy rájátszás szereplés egyértelműen, ha a csillagok összeállnak.
