Meddig marad Charles Leclerc a Ferrarinál?
Az elmúlt napokban a La Gazzetta dello Sport számolt be arról, hogy Charles Leclerc és Carlos Sainz is megkezdte a tárgyalásokat a Ferrari vezetőségével a 2024-es év utáni folytatást illetően. A monacói kapcsán pedzegették, hogy már alá is írt 2029-ig egy 3+2 éves konstrukció keretében, melynek értelmében teljesítmény záradékok aktiválásával akár hamarabb is távozhat, ellenkező esetben évi 50 millió eurót is zsebre tehet. Jól hangzó ajánlat, de vélhetően kevés valóság alappal.
A Ferrari oldaláról különösebben nem érdemes vizsgálni a kérdést. Egy épeszű vezetőség nem engedné el közép-távon a saját maga nevelt generációs tehetségét. A labda lényegében csak a monacói oldalán pattog.
Abban a tekintetben logikusnak tűnik az elgondolás egy 5 éves szerződésről, hogy Leclerc mostani kontraktusa is ugyanilyen hosszasságú volt. Csakhogy azóta a helyzet gyökeresen megváltozott: míg a 2020-as szezon kezdete 22 évesen előtt joggal bízhatott abban, hogy a új technikai szabályoknak hála véget ér a Mercedes uralom és lesz 4 szezonja megküzdeni a bajnoki címért egy ekkor épülő csapatban. Azonban jelen pillanatban ott tart a 26 éves versenyző, hogy a koronavírus járvány miatt eltolt szabályok, a motor paktum és a Vertappen dominancia miatt effektíve fél szezonja volt, amikor ténylegesen bajnok aspiránsként küzdhetett. Jelenleg pedig nem látjuk az okát, ami miatt ne a holland bajnok lenne 2024 és 2025-ben se a VB-cím fő esélyese. Ráadásul a csapatépítés pontosan ott tart, ahol 2020 előtt, hiszen Mattia Binotto távozásával az eddig felépített csapatszerkezetet gyakorlatilag kisöpörte Frédéric Vasseur és jelen pillanatban is várják a kertészkedési szabadságot befejező szakemberek érkezését. Az idő pedig nagy úr egy autóversenyzőnél, mégha Fernando Alonso és Lewis Hamilton korát meghazudtolva tud a legmagasabb szinten teljesíteni. De ez semmiféleképpen nem tekinthető alapnak.
Nagy kérdés a Ferrari pilóta megbízik e a csapatban annyira, hogy újra bajnokesélyes technikát tudnak számára biztosítani. Az kétségtelen, hogy számára az idény vége sokkal jobban végződött, mint a szezon korábbi szakasza. Az utolsó 6 befejezett futamán a ötször a Top-5-ben végzett, három dobogós helyezést is begyűjtve, ami pontosan ugyanannyi, mint az idény korábbi szakaszában tudott elérni. Illetve előjött ismét a „varázslat” a kvalifikációkon és 3 pole pozíciót is begyűjtött. Beismerte, hogy a Suzukában hozott fejlesztéseknek hála tudott végre szintet lépni, ez pedig egy fontos jó benyomás lehet a jövőre nézve. Emlékezhetünk rá Lewis Hamilton az idény elején mennyit panaszkodott, hogy a mérnökök nem hallgattak rá az idei autó megtervezésekor és a „B” autó megérkezéséig a külső megfigyelőknek olyan érzése volt, hogy a Mercedeses kapcsolat a végéhez közeledhet. Nem véletlenül bukkantak fel a visszavonulásról vagy a Ferrarival kapcsolatos pletykák. Nos Leclerc esetében itt az ellenkezője működhet. Ha egy csapat képes neked azt az autót megadni, amivel a maximumot ki tudod magadból hozni és még bajnokesélyes is vagy, akkor miért váltanál? Természetesen rövid távon is gyökeres változások történhetnek egy pilóta körül, főleg ha Maranellóban versenyez az illető és akár pillanatokon belül nagyon rossz helyzetbe kerülhetsz. De ilyenkor érdemes az egyenletbe azt is belevenni, hogy milyen opcióid vannak a pilóta piacon.
Ha reálisan akarjuk nézni, egyedül a Mercedes jöhet fel jelen pillanatban reális alternatívaként Leclerc számára. A Red Bullban nem fogják összeereszteni Verstapennel, az Aston Martin visszaesése elrettentő, a McLaren pedig rendkivül hullámzó idényről idényre. Toto Wolfféknál jelenleg George Russell és Lewis Hamilton is 2025-ig köteleződött el, de nem látjuk jelen pillanatban akadályát annak, hogy ez az időszak ne tolódjon ki a 2026-os idény végéig. Mindenki kíváncsi milyen esélyekkel indul az újabb nagy szabályváltozások után. Eddigre Hamilton is már közel 42 éves lesz és Toto Wolff többször is elismerően beszélt a monacóiról, gyakorlatilag deklarálta, hogy a 7-szeres világbajnok utódjának el tudná képzelni. Ha bárhova, akkor a Mercedeses váltás tűnik a legkézenfekvőbbnek, akik az angliai központnak hála nem indulnak a mérnökékért folytatott versenyben akkora hendicappel, mint az olaszok.
A poszt címében feltett kérdésre válaszolva jelen tudásunk alapján Charles Leclerc 2026-ig marad Maranellóban, más valós alternatíva híján. Az még elképzelhető, hogy a 2027-es szezonra építenek bele egy opciós évet, de ennél hosszabb időre már tényleg nem érdemes a helyzetében tervezni. Nem kell attól tartani, hogy a versenyző már Stockholm-szindrómában szenved és hogy gyakorlatilag teljes érdemi pályafutásáról most fog dönteni. A fontosabb kérdés az, hogy ki lehet a csapattársa 2024 után, de ez már egy másik poszt témája lesz.
/Danika
