Site icon Padlógáz

Döntöttek a versenybírák, elutasították a Haas felülvizsgálati kérelmét

Döntöttek a versenybírák, elutasították a Haas felülvizsgálati kérelmét

A Haas még a Mexikóvárosi és a Sao Pauló-i Nagydíj között kérvényezte hivatalosan az Amerikai Nagydíj végeredményének felülvizsgálatát, mivel a fedélzeti kamerák felvételeit vizsgálva arra jutottak, hogy Alexander Albonnak, Logant Sargeantnek, Sergio Péreznek és Lance Strollnak jelentős időbüntetést kellett volna adni a 6-os kanyar többszöri levágásáért. Tették mindezt annak érdekében, hogy így Nico Hülkenberget a pontszerzők közé katapultálják. A bizonyítékok áttekintése és hosszas tanácskozás után arra jutottak a versenybírák, hogy a Haas kérvényét el kell utasítaniuk két fő ok miatt is.

Az egyik ok, hogy a fedélzeti kamarák képei nem alkalmasak az autók négykerekes pályaelhagyásának vizsgálatára, lévén legjobb esetben is csak két kerek látszódik a felvételeken egy autónak. Ennek megállapításához egy állandó helyre telepített külső kamerára lenne szükség amely ugyan volt a 6-os kanyarnál, de az általa mutatott szögben nem látható a kanyarcsúcs és így az összehasonlító mérést nem tudták megtenni. Ezt az indokot még le is lehet nyelni, mert valljuk be a kvalifikációkon is jó párszor láthattuk, hogy ami a belső kamerák szerint belefért egy-egy kanyarvételnél, azt a külső kamera tisztán és tökéletesen megcáfolta.

A második ok a dühitő, mégpedig a szokásos kifogás: jelesül a belsőkamerás képek nem számítanak újnak, se relevánsnak és elérhetőek voltak a futam ideje alatt, főleg az utóbbi kitétel a problémás. Miért is? Mostantól fogva ha van bármilyen kérdéses eset, és azt csak utólag az on-board kamerák szerint lehetne megdöntetlenül bizonyítani napokkal az események után, akkor nem számítanak, mert az első vizsgálat alatt senki se jutotta el a felvételeket a genfi virtuális versenyirányítási központból a versenybíráknak. Így pedig az FIA szabályai szerint nem lehet semmit se tenni. Ilyenkor pedig felvetül a kérdés: mi értelme van a technolgia adta lehetőségeknek, ha nem használják ki? Miért létezik a virtuális versenyirányítás, ha nem ezen esetek hatékony felmérésére vagy utólagos helyesbítésére?

Ezeket a kérdéseket a versenybírák is megfogalmazták – mégha nem is ezekkel a szavakkal – sőt, burkoltan elküldték az FIA-t melegebb éghajlatra, hogy a saját szabályait nem tudják betartatni a versenyhétvégéken és mielőbb megoldást várnak a pályahatárok betartatására.

Exit mobile version