Site icon Padlógáz

Lewis Hamilton azt mondta a napokban, hogy változtatni kellene a Forma-1 szabályain annak érdekében, hogy a Red Bull dominanciája ne folytatódhasson a jövőben. Szerinte meg kellene szabni, hogy egy csapat mikor kezdhessen el dolgozni a következő évi versenyautón, hiszen a bikások már olyan kedvező helyzetben vannak, hogy már most minden erejüket a jövő évi autójukra fordíthatják, és ez óriási előny az ellenfelekkel szemben.

Lewis Hamilton azt mondta a napokban, hogy változtatni kellene a Forma-1 szabályain annak érdekében, hogy a Red Bull dominanciája ne folytatódhasson a jövőben. Szerinte meg kellene szabni, hogy egy csapat mikor kezdhessen el dolgozni a következő évi versenyautón, hiszen a bikások már olyan kedvező helyzetben vannak, hogy már most minden erejüket a jövő évi autójukra fordíthatják, és ez óriási előny az ellenfelekkel szemben.

Hát, kedves Lewis, elpuffogtatok most egy szép kövér közhelyet: hol voltál hét, kis túlzással nyolc évig, amikor a Mercedes, és ezáltal Te is alázott mindenkit? Akkor nem kellett (volna) változtatni? Nem bizony, sőt, még Te is, Toto Wolffal karöltve arról beszéltetek 2019-ben, hogy ne változzanak a szabályok, ugyanis így majd előbb-utóbb kiegyenlítődnek az erőviszonyok, és nem a változtatásokkal fognak. Tehát pont Ti mondtátok, hogy a múlt is azt bizonyítja, hogy nem a szabályok változtatása egyenlíti ki azokat. Milyen érdekes. Akkor minden szép és jó volt, nyilván a Te szemszögedből…

Más szemszögből nézve természetesen sok szempontból érthető és védhető Hamilton ezen véleménye, ugyanúgy, ahogy érthető volt a Merci féle dominancia idején az akkori üldözők véleménye, naná, hogy akkor ők szorgalmaztak mindenféle változtatásokat, csak, hogy valahogy eltűnjön a domináns csapat és pilóta előnye. De, ha már ekkora korrektségről van szó, miért nem akkor nyilatkozott ilyeneket a hétszeres világbajnok, amikor éppen Őkelme uralta a sorozatot? És pontosan ugyanúgy miért nem sürgeti a Red Bull a változtatást mondjuk most, amikor toronymagasan dominálnak (a 2026-tól érvénybe lépő változásokon kívül)? Mert teljesen érthető, és egyértelmű, hogy ilyenkor minden tökéletes annak, aki előnyben van.

És egy másik „apróság”, Lewis, ha már ennyire korrektek akarunk lenni. Ne menjünk messzebb, csak 2000-ig. Azóta alig néhány idényt kivéve arról szól ez a sportág, hogy valamelyik istálló brutálisan leuralja az egészet. Senkit nem kell emlékeztetni a 2000-04-ös Ferrari dominanciáról, a 2010-13 közötti Red Bull fölényről, vagy a 2014-20 közötti Mercedes egyeduralomról. Persze, voltak ekkor is szorosabb idények, akár olyanok is, amelyek az utolsó futamon dőltek el (pl. 2003 vagy 2010), de a végeredmények és az összkép azt mutatják, hogy azokból is az épp azt a korszakot uraló csapat jött ki jobban az adott idény végére.

Az is tiszta sor, hogy a nézőknek, és többnyire a szurkolók számára is inkább unalmas ez, hogy szép lassan nagyítóval kell keresni a tényleg élvezetes, izgalmas, több főszereplős futamot, vagy egész szezont is. Csak ne olyan szereplő sürgesse a változásokat, amelyiknek alig néhány éve még minden jó volt (sőt, a saját nyilatkozatai alapján akkor sem ők voltak az első számú erő, hanem a Ferrari, ezt pedig mindeni tudja, hogy nevetséges). Ne olyan szereplő sürgessen változtatást, aki azelőtt soha nem látott dominanciával nyerte sorozatban a futamokat és a címeket. És akinek hét, majdnem nyolc év teljes egyeduralom után van „pofája” azt mondani, hogy soha nem látott olyan gyors autót, mint az idei Red Bull, amikor köztudott, hogy a Mercedes évekig letekert motorral versenyzett, hogy ne legyen túl szembetűnő.

Igen, lehetséges, hogy a Red Bull is letekert motorral száguldozik a pályákon manapság, de ez még nem az ők hibájuk. Ahogyan nem a Ti hibátok volt az sem, hogy majdnem nyolc évig nem volt ellenfeletek. Mert egyáltalán nem volt. Ahogyan akkor a riválisok számára, most ugyanúgy Nektek is adott a lehetőség, hogy ugyanolyan, vagy akár jobb autót is építsetek.

/Galacy

Gyertek Discordra:
https://discord.gg/5De2tpwh

Exit mobile version