Talán mégis több van Tsunoda-ban, mint gondolnánk?
Harmadik évet teljesíti jelenleg a mezőny egyetlen japán pilótája. Egy viszonylag elfogadható bemutatkozó évet követően tavaly látványos visszaesést láthattunk a fiatal japántól. Persze Pierre Gasly sem tudott sok mindent kezdeni azzal technikával, de nem lepődtünk volna ha Tsunodának ajtót mutatnak az idény közepén.
Pedig Yuki Tsunoda már az alsóbb kategóriakban is villogtatta az agresszív oroszlán körmeit. Kis virgonc módon, de eredményesen versenyzett. Egy év F3 és egy év F2 után megérkezett Daniil Kvyat helyére, mint Honda támogatott versenyző.
Én alapból nem örültem Yuki érkezésének az F1-be ilyen hamar, szerintem még ráfért volna bőven az alsóbb kategóriás versenyzés és tapasztalat, ez kicsit vissza is ütött az első évében. Nyers tempóban nagyot ott van Tsunoda, és ha egy fokkal jobb technika lenne alatta, akkor azt is megkockáztatnám, hogy stabil Q3-as versenyző lehetne.
Az idei, valljuk be borzalmas AlphaTauri technikával eddig kétszer szerzett pontot, két 10. hellyel, de mindig ott mozgott a pontszerzés kapujában. Most is a Spanyol Nagydíjon igazi test-test elleni küzdelemben kapott büntetést Zhou ellen, és vesztett el egy potenciális 9-10. helyet.
Nyck de Vries igaz újonc, de ekkora verést akkor sem szabadna kapni a japántól, akit tavaly óta mindenki temet egyfolytában. Ez is megmutatja, hogy az idei technikáját 110%-osan kihasználja Yuki, és ki tudja egy RedBull-ban mire lenne képes.
Alexander Albon fél év F1-es felemás tapasztalat után lett előléptetve Pierre Gasly helyére, és ahogy várható volt Max Verstappen tönkre verte, majdnem meg is pecsételte a karrierjét. Sergio Perez az év elején úgy nézett ki, hogy felveheti a kesztyűt Verstappen ellen, és egy All-in évet tolhatott volna, de az utóbbi hétvégék bebizonyították, miért nem lesz világbajnok.
Yuki Tsunoda egy körön nagyon ott van a szeren és a verseny tempója is nagyon biztató már. Személy szerint, ha annó Pierre Gasly és Alexander Albon is lehetőséget kapott az anyacsapattól, akkor Yuki Tsunoda-nak is bőven kijár egy lehetőség, hogy megmutathassa mit tud egy erős technikával. Akár egy évre is, de én szívesen megnézném Yuki-t a mezőny jelenlegi legjobb autójában, mert szerintem a tehetség ott van benne.
/Geri
