Site icon Padlógáz

Spottereket a Forma-1-be!

Spottereket a Forma-1-be!

Szinte minden versenyhétvégén előfordul, hogy egy-egy lassabban közlekedő pilóta feltart egy gyorsabban haladó versenyzőt, akinek ezzel tönkreteszi a gyorskörét. Az általában bosszantó probléma azonban olykor képes olyan életveszélyes helyzeteket teremteni, mint ami a tegnapi Kanadai Nagydíj időmérő edzésén történt. Gyakorlatilag csak Pierre Gasly reflexein múlt, hogy nem ütközött össze Carlos Sainzzal az utolsó síkánnál. Mielőtt valaki a pilótát hibáztatná az ilyen helyzetek elkerülése elsősorban a versenymérnök feladata, akinek folyamatosan tájékoztatnia kellene a versenyzőt a mögötte érkező forgalomról. Az autók tükreiből nem lehet látni az éppen 250-300 km/h-val közlekedő vetélytársakat, de a műholdas összekötésben lévő boxfalról igen.

A legtöbb esetben a lehúzódás hibátlanul meg is történik, de olykor hiba csúszik a kommunikációba. Ne feledjük, hogy a versenymérnök tartja fenn elsődlegesen a kapcsolatot a pilóta és a csapat többi tagja között, kötelessége tájékoztatni a versenyzőt az alkalmazandó beállításokról, a pályán fennálló veszélyforrásokról és egy sor egyéb tényezőről. Lehet én gondolom túl, de úgy tűnik a versenymérnökök is elérték a teljesítőképességük határait és ennyi feladatot képtelenek már egyszerre ellátni. Ennek a súlyos problémának a megoldása lehetne a spotterek alkalmazása a Forma-1-ben.

A spotterek elsősorban a tengerentúli versenyek állandó résztvevői. Feladatuk a pilóta körül lévő autók helyzetének megadása és a veszélyforrásokra való figyelmeztetés. Ismerősen hangzik? A klasszikus versenymérnöki feladatok egy részét veszik és csak erre a résztevékenységre koncentrálnak a teljes versenyhétvégén. A rendszer pedig úgy tűnik működik, legalábbis abban az értelemben, hogy az IndyCar futamok hétvégéjén ritkábban történik időmérőedzéseken feltartás. Véleményem szerint ha nem is kötelezően, de néhány futamon pár pilótával érdemes lenne kipróbálni a munkamegosztás ezen formáját.

Mindenesetre a Forma-1-nek és az FIA-nak ideje lenne meglátásom szerint valamit kezdeni ezzel a helyzettel, ha már a legtöbb döntésükben a biztonság fontos tényező. Eddig is a szerencsén múlt, hogy nem származott ezekből az esetekből nagyobb balesetek, de kitudja, meddig fogjuk pár ökölrázással és dühös nyilatkozatokkal megúszni a versenyhétvégéket. Ne legyem igazam és ennél súlyosabb következmények ne forduljanak elő.

/Danika

Exit mobile version