Site icon Padlógáz

Az idei Ferrari tökéletesen megmutatja miért kellett Mattia Binottónak távoznia.

Az idei Ferrari tökéletesen megmutatja miért kellett Mattia Binottónak távoznia.

Adott volt egy jó alapokkal rendelkező autó 2022-ben, amivel a csapat és a pilóták hibái miatt képtelenek voltak az eredményeket maximalizálni s gyakorlatilag futószalagon szolgálták ki a memegyárakat. A „sikeres” hadjárat eredményeképpen a Francia Nagydíj után úgy döntött Binotto, hogy minden erőforrást átcsoportosíttat a 2023-as versenygép fejlesztésére. A korai átállás eredménye: előrelépés helyett masszív hátraarc lett.

Nem elég, hogy a felügyelete alatt készült SF-23-as az elődje minden jó tulajdonságát gyakorlatilag elbukta, mint a stabil hátsó tengely és a jó egykörös tempó, a koncepció negatívumait sikeresen ki is domborította, lásd: rossz gumikezelés és az ebből eredő gyengébb versenytempó. A legtöbb csapatfőnököt mérnöki oldalról nem érheti kritika, lévén nincs túl sok rálátásuk az autó tervezéséhez. Ennek felelőssége a technikai igazgató vállát nyomja. Csakhogy Binotto a saját 2018-as ambícióinak hála sikeresen elérte, hogy a paddockban egyedül álló módon két lovat üljön meg egyszerre. De mint ahogyan a mondás tartja: nem lehet egy fenékkel két lovat megülni. Helyette egy másik mondással élve a két szék közé esett. Se a menedzsment, se a mérnöki szerepéhez képtelen volt maximálisan megfelelni.

Hiába delegálta le idővel egyes feladatait, a hatalomhoz való ragaszkodás a bukását készítette elő. Pedig mérnöki oldalról voltak sikerei: lásd 2017-es és 2018-as Ferrari valamint, hogy kétszer is a vezetésével sikerült a mezőny legerősebb V6-os belsőégésű motorját megalkotnia, habár első alkalommal eléggé visszás körülmények között. Viszont jelen állás szerint inkább tűnik egy angol kifejezéssel élve „one-trick” póninak. Persze ez a hírek szerint bőven imponáló az Alpine-nak vagy Audinak, de hogy ez mire lesz elég, erre leghamarabb választ 2026-ban kapunk.

Csapatvezetési alkalmatlanságát mutatja, hogy a két leggyorsabban változtatható területen Frédéric Vasseur máris látványos javulást mutat fel. A leggyorsabb kerékcserék rendre a Ferrarihoz kötődnek, miközben látványos baki nincsen a boxutcában. Stratégia hibákból is csak egy jut eszembe, amikor Charles Leclercet rossz időpontban engedték ki Melbourne-ben az utolsó Q3-as köre előtt. Ezt azért a többség aláírná. Pedig az új csapatfőnök nem találta fel a spanyol viaszt, utóbbi területen egy komolyabb személyi cserét hajtott végre a szezon kezdet előtt, amire korábban 4 évig!!! nem volt hajlandó Binotto.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy Vasseurt akarnám fényezni az téved. Ezzel az írással a célom inkább annak bemutatása volt, miért kellett mennie a bohóc meme-ek népszerű főszereplőjének. Mert hiába vagy egy jó mérnök vagy csoportvezető, az nem jelenti azt, hogy 1000 ember vezetésére is alkalmas vagy. Ha pedig ezt a hiányosságodat nem látod be időben, nem csak magaddal szúrsz ki, hanem a korábbi alkalmazottaiddal is, plusz motorsport révén a teljes szurkolótáborral is 2023-ban…ha nem tovább.

/Danika

Exit mobile version