Lewis Hamiltonnak most volt egy nyilatkozata, mely szerint ő már tavaly mondta, hogy mi nem jó a Mercedesszel, de nem hallgattak rá, pedig ő már annyi autót vezetett, hogy tutira tudja, mitől gyors egy kocsi.
Egyrészt ez végtelenül arrogáns és undorító hozzáállás. Még ha így is lenne (de a rengeteg belsős infó szerint nincs így), akkor sem rúgunk bele a csapatba, pláne nem abba a csapatba, ami tálcán kínált hat világbajnoki címet. Nem úgy megy ám, hogy ha nyerünk, akkor Lewis a helikopter (vagy jobb esetben „közös a siker”), ha pedig veszítünk, akkor a Mercedes a szar.
Nem ez az első ilyen megnyilvánulása Hamiltonnak (az elmúlt két évben ugye ő volt a taktikai zseni is, akire soha nem hallgatnak, aztán végül mindig kiderült, hogy a csapat gondolta jól), nem is az utolsó, de azért elég meredek rögtön az első futam után hárítani és hibáztatni a csapatot. Pláne, hogy a korábbi belsős információk alapján ő abszolút nem ért az autó fejlesztéséhez.
Ugyebár Rosberg egyik trükkje az volt a világbajnok évében, hogy nem osztotta meg az adatait és a beállításait, de Bottas is nyilatkozta, hogy többször az ő beállításait használta Hamilton (Obviously I learned a lot from him, about the car’s settings, but also about other things as well. However, on several occasions he had to copy my settings to the qualification at the last minute). Ezzel egyébként nincsen baj, a Hamilton vagy Alonso féle zsenik pont attól pokolian gyorsak, hogy bármilyen vasból kihozzák az extra tizedeket, de ahogy Alonsóra nem lehetett autót fejleszteni soha, úgy ez Hamiltonra is igaz (a Mercedes egyik probléma egyébként éppen az, hogy Russell is ilyen mindent elvezetek típus, így nehezebb irányba tenni a csomagot).
Ismételten, ezzel nincs baj, sőt – egy ilyen pilóta sokkal értékesebb mint egy olyan, aki csak egyfajta autót tud jól vezetni. De legyen bármekkora zseni az autóban Hamilton, a pályán kívül nagyon nem ő a helikopter, de még ha ő ezt is hiszi magáról, akkor sem szapuljuk a csapatot nyilvánosan, pláne egy olyat, aminek konkrétan mindent is köszönhetünk.
Discord: https://discord.gg/k4vhPyE3
