Hogy került fel Nyck de Vries az AlphaTauri térképére?
Nyck de Vries nem érkezett volna meg az AlphaTaurihoz, ha Pierre Gaslyt nem engedi el a Red Bull család. De miért döntött úgy végül Helmut Marko egy nyári szünet alatt, hogy többé nem feltétlenül ragaszkodik a francia pilótához, akinek a 2023-ra szóló opcióját a Kanadai Nagydíj környékén lehívták? Feltételezhetően két ok vezetett erre a döntésre.
Az első, hogy Oscar Piastri szerződéses botránya után az Alpine első számú kiszemeltje lett a francia pilóta, akit még a szerződéséből is hajlandóak lettek volna kivásárolni. A Red Bull családnál tudták, hogy Gasly 2023 végén az előrelépés hiánya miatt mindenképpen távozik. Így a labdarúgáshoz és az amerikai majorsportokhoz hasonlóan a szerződése utolsó évébe lépő pilótát megpróbálták értékké tenni. Ez a törekvés végül sikerrel járt és Pierre Gasly szolgálataiért cserébe 10 millió eurót kaptak, ami bár Forma-1-es mércéhez képest kis összeg de ennyi pénz sohase jön rosszkor.
A másik ok pedig valószínűleg az, amit korábban már említettem, történetesen Sergio Pérez utódjának megtalálása. Korábban több írásban is kifejtettem, hogy egy esetleges Pierre Galsy – Yuki Tsunoda felállás csak 2023-ra és a rövid távú célok elérésére szól, de hosszú távon gyakorlatilag senki érdekét sem szolgálja. Pérez szerződéshosszabbításának bejelentése óta nyílt titok – főleg látva a japán versenyző idei teljesítményét – hogy egyik AlphaTauri pilóta se lesz Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál. Így a cél adott volt: olyan fiatal pilótát kell találniuk, akit az egyre jobban a visszavonulás gondolatával kacérkodó Pérez helyére lehet ültetni.
Azonban hiába beszélünk a Red Bullról, akinek az egyik legnagyobb junior programja van a Forma-1-es mezőnyben mégsem volt az akadémiájukon olyan versenyző, akit a saját mércéjük szerint megérdemelt volna egy állandó ülést a királykategóriában. A hírek szerint Helmut Marko az öt Forma-2-es versenyzőjüknek a bajnoki címét adta feltételül a lehetőségért. Eredmény: a legjobb akadémistának számító Liam Lawson 3. helyezett lett és inkább elküldik még egy évre Japánba a Super Formula bajnokságba tanulni, mintsem egy állandó Forma-1-es versenyzői ülés közelébe. De a többiek is alaposan leszerepeltek a programból, valós bajnoki esélye senkinek sem volt.
A junior versenyzőik kiesésével máshol kellett körülnézniük. Így akadt meg a szemük az IndyCarban versenyző amerikai Colton Hertán, akiben Helmut Marko azt a nyers tehetséget látta meg, mint anno Verstappenben. Azonban hiába akarták őt beültetni, az ő esetében is akadt egy probléma: a szuperlicence pontok hiánya. Mivel az IndyCar nem esik az FIA felügyelet alá így rendkívül alul van pontozva és Herta az elért eredményei alapján csak 32 ponttal rendelkezett a szükséges 40 helyett. Hiába lett volna rá az FIA-nak joga külön engedélyt adni a Forma-1-es jogosítvány kiváltásához, a szövetség kategorikusan elzárkózott ettől az ötlettől. Úgy tűnt, hogy a pilóta piacon csak szabadúszónak számító Forma-1-es és Forma-2-es pilóták közül választhattak volna, de a sors közbe szólt és az Olasz Nagydíjon Nyck de Vries csodálatos beugrása egyből meggyőzte Helmut Markót arról, hogy a holland pilótában megtalálták az emberüket.
Ha teljes cikk érdekel kattint a kommentek között található linkre.
