Az 1954-es idényre ismét Forma-1-es szabályrendszerrel bonyolították le a világbajnokságot. Az FIA 2,5 literes feltöltés nélküli motorok használatát engedélyezte, ami miatt minden gyártónak új erőforrásokat és új autókat kellett készítenie. A régi csapatok mellett olyan márkák csatlakoztak a világbajnoki küzdelemhez, mint a Mercedes és a Lancia. Az új szabályrendszer egy újabb dominancia kezdetét jelentette, azonban a fölény inkább a pilóta személyének volt betudható, mintsem az autónak.
Juan Manuel Fangio csatlakozott a versenyzés élvonalába a közel két évtized után visszatérő Mercedeshez, amiből mind az argentin pilóta, mind a német gyár rengeteget profitált. Azonban mivel a Mercedes W196-os, az Ezüst nyíl nem készült el időben, ezért Fangio a 8+1 futamból álló világbajnokság első két fordulóját még a Maseratinál teljesítette. A döntése bölcsnek bizonyult, mind az Argentin, mind a Belga Nagydíjat megnyerte majd amikor megérkeztek a W196-os, azt a lendületben lévő argentin szintén egy futamgyőzelemmel avatta fel Reimsben. Bár a következő Brit Nagydíjon csak negyedik lett, Fangio a következő 3 futam megnyerésével bebiztosította a második világbajnoki címét.
A nagy vetélytárs Ferrarik tehetetlenek voltak. A fizetésével és az új autóval elégedetlen Alberto Ascari 1954-re már nem állt Enzo Ferrari rendelkezésére. Valódi húzó pilótának ott volt még Guiseppe Farina, aki rögtön egy második hellyel indította az évet, viszont egy bajnokságon kívüli futamon az autója kiégett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az idény hátralevő részét kihagyta. A gyár dicsőségét csak Mike Hawthorn és Florian Gonzalez tudta volna megmenteni és bár rendszeresen dobogós helyen végeztek egy-egy futamgyőzelem mellett, Fangio és a Mercedes nyerő párosa diadal menetéhez csak asszisztálni tudtak.