Site icon Padlógáz

Vegyük még egyszer át a tegnap történteket, és úgy, hogy ne traktorozzunk, vagy ne beszéljünk például Leclerc büntetéséről.

Vegyük még egyszer át a tegnap történteket, és úgy, hogy ne traktorozzunk, vagy ne beszéljünk például Leclerc büntetéséről.

Kezdjük azzal, hogy futam vége van, mennek az interjúk a dobogósokkal, mindenki azzal számol, hogy a tavalyi spai cirkusz után behozott direktívákat fogják alkalmazni (25 – 50 – 75 %-os szabály), és így Verstappen 19 pontot kap, ami még egy pont híján nem elég a világbajnoki címhez. Erre jön a bejelentés, hogy de, egész pontokat adnak, mivel ez a tavalyi direktíva a piros zászlóval félbeszakított, de újra NEM indított futamokra vonatkozik. Sőt, kiderül, hogy tulajdonképpen egyáltalán nincs direktíva arra, ami tegnap történt, értsd nincs feketén-fehéren leírt szabály arra, hogy mi van akkor, ha egy futam félbeszakad, de újraindítják, viszont az egész versenytávot nem teszik meg, sőt, még a 75%-át sem. Némi utánajárás után úgy tűnik, hogy a sportág történetében még soha nem is volt ilyen alakulású futam, mint tegnap. Vagyis soha nem fordult elő, hogy egy megszakított, és később újraindított Nagydíjon nem érték volna el a 75%-os határt, ami alapján egyértelműen egész pontokat osztanak ki. Ugyanis eddig legtöbbször a régi négy órás időlimitben el tudták érni ezt, így egész pontokat osztottak, a többi esetben fél pontokat. Viszont 2021 az időlimitet csökkentették három órára, a tavalyi spai botrány után a szabályokon is finomítottak, ami a pontok kiosztását illeti, viszont ezt „valahogy” elkerülték. Tegnap már írtunk róla, hogy ezen szabály alapján ha mondjuk tegnap még egy fél órával később indítják újra a futamot, és tegyük fel versenyeznek két, három, vagy öt kört (nem a biztonsági autó mögött), lejár a három órás időlimit, akkor is teljes pontokat kellene osztani, mivel egyszerűen ez a helyzet nincs szabályozva.

A másik: az megvan, hogy maguk a versenyzők sem tudták, hogy vége van a futamnak? A TV közvetítésben is azért mutogatták vígan a Pérez – Leclerc csatát, Verstappen befutója helyett (ugye a győztest ha egész futamon sem látjuk, a kockás zászló alatti áthaladása alkalmával biztosan megmutatják), mivel a versenyirányításon kívül mindenki meg volt győződve, hogy hátravan még egy kör. Például Verstappennek is a „levezető” köre alatt szóltak, mivel ő még versenyzett, hogy véget ért a futam. Alonso ki is mondta, hogy nem is tudták, hogy vége van. Ennek is mi az oka? Igen, kitaláltátok: nincs egyértelműen szabályozva.

Tehát, a normális, két órás időlimit esetén létezik a szabály, hogy amikor lejár az idő, onnan kezdve amikor az éllovas áthalad a célvonalon, van még egy kör. Viszont, amikor a háromórás, mondjuk úgy abszolút időlimit jön szóba, és amiatt kénytelenek rövidíteni a versenyen (értsd: nem tudják befejezni az eredeti versenytávval), a szabályban nincs említés a plusz körről, de arról sem, hogy az nincs. Most ezt is nyilván lehet értelmezni úgy is, hogy mivel nincs beleírva a szabálykönyvbe, hogy van még egy extra kör, akkor nyilvánvaló, hogy nincs, mondaná egy átlagos néző, szurkoló. Igen ám, de akkor a csapatok és a pilóták számára miért nem ilyen egyértelmű? Még akkor is, ha tényleg először fordul elő ilyesmi?

‼️ És mindezek kapcsán venném elő ismét a napokban sokat emlegetett új, költségvetési limitet érintő pletykákat. És felteszek egy hosszú, de pofonegyszerű kérdést:
Amennyiben a technikai és a futamokra érvényes szabályzat (vagy akár a leginkább Hamiltont érintő ékszerek viseléséről szóló direktívák) sok pontban ennyire értelmezhető, támadható, vitatható, hogy, mint tegnap is láthattuk, vannak esetek, amikor senki nem tudja mi is van tulajdonképpen, akkor az a költségvetési szabályzat mitől lenne egyértelmű? Miért ne lehetne értelmezhető? Főleg, hogy elég sok minden van, ami kivételt képez. Miért ne lehetne ezt is ugyanúgy sajátosan értelmezni, mint ahogy teszik azt az istállók az összes szabályzattal? Ez is annyira megbízható, mint a többi?

Bármilyen hibát találnak a csapatok által leadott dokumentumokban, vagy sem, bármilyen rendellenességet találnak ezekben, vagy sem, vagy éppen bármilyen büntetést osztanak ki, vagy sem, honnan tudjuk, hogy az teljesen korrekt is? Amikor egy, a sportág történetében sokadik alkalommal előforduló piros zászlós futamát nem tudják rendesen végigvinni?

Vagy honnan tudjuk azt is akár, hogy az FIA alapos munkát csinál ezekkel a dokumentumokkal, és mindent úgy átnéznek, ahogy kell, semmi nem kerüli el a figyelmüket, stb?

-Galacy-

Csatlakozzatok hozzánk a Discord szerverünkön is és hozzunk létre egy igazán elit közösséget! Meghívó:
https://discord.gg/VKhhJVbmSh

Exit mobile version