Tegnap végig vettük az Osztrák Nagydíj nyerteseit, most vegyük sorra a veszteseket.
Carlos Sainz
A mennyből a pokolba került a Ferrari spanyol versenyzője szó szerint és átvitt értelembe is. Úgy tűnt, hogy a silverstone-i győzelem után lendületet vett, végig tartani tudta a lépést Charles Leclerc-kel először az idei évben a Red Bull Ringen. Ha egy újabb első hely nem is, de egy biztos második hely kinézet neki. Ezzel pedig minimálisan, de magának életben tartotta volna a világbajnoki cím esélyeit. A Ferrari erőforrás azonban másként gondolta és elégette Carlos Sainz minden reményét. Beszédes volt a spanyol pilóta mozdulatai, arckifejezése és a felismerés, hogy a játszma véget ért a számára.
Ferrari
Az 57. körig az olasz csapatnak minden tökéletesen alakult. Az egyik Red Bull kiszállt hamar a futamból, a másik nem jelentett rájuk valós veszélyt, a versenyzőik a teoretikus első és második helyen haladtak. Úgy tűnt semmi sem állhat az útjukba, aztán hirtelen minden elkezdett összeomlani. Előbb Sainz kiesése, majd Leclerc gázpedál problémái miatt tűnt úgy, hogy Baku után ismét üres kézzel távoznak. Bár a monacói végül az első helyen behozta az F1-75-öt, azonban aggasztó jel, hogy ismét 1,5 autót veszítettek el technikai problémák miatt és ezzel együtt 18 pontot a konstruktőri versenyből. Ráadásul a jelek szerint a Leclercet sújtó bakui probléma tért vissza, szóval a korábban hangoztatott ideiglenes megoldás se működik. Lesz dolguk a mérnököknek Maranellóban, mert ha ilyen ütemben hullanak a versenyautóik, akkor Japánban már világbajnokot hirdethetnek Max Verstappen személyében.
Fernando Alonso
Fernando Alonso idei szezonja igazi hullámvasút, azonban míg sok pilóta esetén a saját teljesítményük ingadozik, addig a spanyolt Fortuna mozgatja fel és alá. Spielbergben ismét tömény balszerencsével szembesült: a Mercedesek balesetei miatt nem tudott egy jó kört se futni az időmérő edzés legvégén, a sprintverseny előtt a technika adta meg magát, vasárnap pedig egy rosszul rögzített kerék tette tönkre az addig tökéletes versenyt. Az, hogy mindezek sikerült még az utolsó 10. helyen inkább a kitartására bizonyíték és a még mindig meg nem kopó tempójára. Csak ugye az idények végén a pontok számítanak, abból meg elég cudarul áll.
Carlos Sainz autójának mentését végző pályabírók
Minden tiszteletem a pályabíróké, akik önkéntes munkája nélkül nem lenne autóversenyzés és Forma-1, de amit Carlos Sainz mentése közben végeztek azt nem lehet szó nélkül hagyni. Sainz hosszú másodpercekre az égő autóba kényszerült és a fékpedált kellett nyomnia, nehogy kontrollálatlanul visszaguruljon a pályára. Nagyon sokára érkezett meg az egy szem pályabíró, aki egyszerre próbálta meg a guruló autót kitámasztani, a pilótát kisegíteni és a tűzoltást elkezdeni. A többiek merre jártak? Az incidens véleményem szerint nem sokon múlott, hogy sokkal súlyosabb legyen. Nem véletlenül nyilatkozta a spanyol pilóta a versenyt követően, hogy a mentés végzők lassan reagáltak a történtekre és jobban is kezelhették volna ez a szituációt, mégha nem is volt szokványos.
/Danika
Amennyiben értékeled a munkánkat, és akár csak egy jelképes összeggel is szeretnél támogatni minket, ezt az alábbi linken teheted meg. Köszönjük!
https://www.patreon.com/padlogaz
