Site icon Padlógáz

Az egyik poszt alatt volt egy Nico Rosberget érintő komment, mely szerint a német világbajnok a visszavonulásával hibázott és jelentősen csökkentette az emberek iránta érzett tiszteletét. Szerintem ez csak abban az esetben lenne így, ha Rosberget és a jelentőségét egy polcra tennénk Lewis Hamiltonnal, Fernando Alonsóval, Sebastian Vettellel – egy nagy bajnok megítélésére teljesen más szabályok vonatkoznak.

Nico Rosberg szerintem egy nagyon jó pilóta volt. Ez azt jelenti, hogy a Mercedesben ülve egy másodhegedűs csapattárssal nyerhetett volna 3-4 világbajnoki címet, viszont például a Vettel vezette Ferrarit már nem tudta volna legyőzni. Magyarán világbajnok alkat, de egy igazán top pilóta ellen ötből ha egyszer tudna csak nyerni.

A Lewis Hamilton elleni csatája igazi Dávid és Góliát harc volt. Ahhoz, hogy le tudja győzni a britet 2016-ban, ahhoz a fizikai és mentális egészsége mellett a szociális életét is fel kellett adni. 120 százalékot sajtolt ki magából, ami egyrészt lenyűgöző és tiszteletre méltó, másrészt garantáltan nem fenntartható. Jó eséllyel nem tudta volna még egyszer legyőzni Hamiltont, sőt valószínűleg nagyon hamar végérvényesen kiégett volna.

Az, hogy ezt nem vállalta be, hogy nem tért vissza egy végtelenül mérgező közegbe, hogy a sértett nagykutya bosszúból a pályán és a pályán kívül is folyamatosan vegzálja és megalázza, szerintem nem gyávaság vagy hiba (a folytatás sem lett volna bátor döntés, hanem csak simán ostobaság, hisz semmit nem nyert volna). Sőt, kifejezetten bölcs lépés volt, ugyanis nem áltatta magát azzal, hogy ő a legjobb, nem szállt a fejébe a siker, képes volt megfontolt és racionális döntést hozni. Az ember valami ilyesmit vár el egy némettől.

❗️Rosbergnek egyetlen célja volt 2016-ban, sőt egyetlen lehetősége: győzelem vagy halál (biztos vagyok benne, hogy egy vereség után is visszavonul). A sors végül mellé állt és pozitívan jött ki a dologból, ráadásul a visszavonulásával vitte be az igazán fájó gyomrost, ezzel ugyanis megfosztotta Hamiltont a visszavágás lehetőségétől. Ahogy mondani szokás, a küldetés teljesítve.

*Amennyiben értékeled a Padlógáz munkáját, az alábbi linken ezt anyagilag is megteheted.
https://www.patreon.com/padlogaz

Exit mobile version