Site icon Padlógáz

̈ ̈ ́ ́ , ́ ̋ ́ ̈ , ̋ ́ ́ . ́ ́ ” ́ ” , .

̈ ̈ ́ ́ , ́ ̋ ́ ̈ , ̋ ́ ́ . ́ ́ ” ́ ” , .

Ma dől el, hogy ki lesz 2021 világbajnoka. De nem csak ettől lesz „hangos” a világsajtó, meg az összes sporttal foglalkozó portál. Hanem attól is, hogy ma futja pályafutása utolsó Forma-1-es versenyét a sportág történetének egyik legkarizmatikusabb alakja, Kimi Räikkönen. A pályafutása különböző lapjairól, sikereiről, talán a kudarcairól is lesznek majd posztok, elemzések nálunk is, most inkább más oldalról próbáljuk megközelíteni a Kimi jelenséget.

️ Kétségtelenül minimum korának egyik, ha nem a legtehetségesebb versenyzője a finn. Persze, bele lehet kötni ebbe az állításba, hiszen „csak” 21 futamgyőzelmet aratott, és „csak” egy világbajnoki címet szerzett, de sokan elfelejtik, hogy miért is „csak” ennyi jutott Kiminek. Ő soha nem volt egy Schumacher, vagy Hamilton, vagy Prost, vagy más jellegű pilóta, akit csak a győzelem érdekelt és mindent meg volt képes tenni érte a pályán, és azon kívül is. Sokan elfelejtik, hogy mennyire tiszta versenyző volt, nem ment bele felesleges párharcokba, nem ment bele pszichológiai hadviselésekbe, ő egyszerűen csak versenyezni akart. Tisztán a sportszakmai oldalát nézve ez talán Kimi egyetlen hibája, és ezért nem lett többszörös bajnok. Pedig a tehetsége egyértelműen megvolt hozzá.

❗️Ilyenkor fel lehetne hozni azt is, hogy a hozzáállása miatt lett ilyen a pályafutása, amiben van is igazság. Pedig ő egy igazán profi versenyző is volt. Komoly edzések és áldozatok nélkül, csak bulizva manapság lehetetlen megragadni a sportágban. És ez is érdekes valahol, mert amikor Schumacher, Vettel, Alonso, Verstappen és más nevek jönnek elő, mindenkinek a munka, esetleg a szerencse jut eszébe, Kimről pedig a buli, nemtörődömség, ilyesmik. Fordítsuk meg akkor egy kicsit a dolgot.
, ́ , ́ , ̈ ́ ́ ́ ̈ ́ , , ? És mindezt úgy, hogy amíg a riválisok edzeni voltak, ő bizony néha mást is csinált. Mire vitte volna, ha ő is olyan komolyan veszi, mint Michael, Lewis, Sebastian és mások?

A tehetség dologba is bele lehet kötni (mint amúgy mindenkinél, hozzáállás vagy ki kinek szurkol kérdése csupán), de egy Michael Schumacher miért ajánlotta volna őt saját utódjának a Ferrarihoz? Peter Sauber miért igazolta volna le mindössze 23 együléses verseny után? Miért mozgatott meg rögtön néhány hónappal a bemutatkozása után mindent Ron Dennis, hogy a McLarenhez csábítsa? Bernie Ecclestonék miért adtak volna neki licenszet egy olyan korszakban, amikor még szinte szigorúan kötelező volt végigjárni azt a bizonyos ranglétrát? Lehetne még sorolni, de felesleges.

✍️Könyveket lehetne írni még Kimiről, a nagyobb győzelmeiről, vagy arról, hogy annak ellenére, hogy elég sok szezont lehúzott anélkül, hogy versenyképes autóban üljön, mégis minden idők legjobbjai között van pl. dobogós helyezésekben, leggyorsabb körökben. Azokban a könyvekben előkelő helyeken lehetnének fejezetek a legendás beszólásairól, rádiós üzeneteiről, „yachtozós” jeleneteiről, de most kihagyjuk. Sőt, sokminden mást is lehetne írni, de minél hosszabb ez a poszt, annál nehezebb megírni…

Helyette inkább megköszönünk mindent, amit tőle kaptunk, jelen sorok szerzője még inkább, mivel az első futama óta elvarázsolta valamivel, és azóta neki szurkol.

̈ ̈ ̈ , ❗

Exit mobile version